Rövid hírek 2009. november 1.

Halálos crossmotor-baleset Tiszakécskén

Egy 18 éves fiú vesztette életét szombaton késő délután Tiszakécskén, ahol két crossmotor ütközött össze – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a megyei RFK sajtószolgálatától.

A rendőrség tájékoztatása szerint mindkét terepmotort házilag építették. Azt továbbra sem tudni, hogy a balesetet mi okozta, annyi bizonyos, hogy a motorok egymással szemben haladtak a dűlőúton és frontálisan ütköztek össze. Mindkét motoroson volt bukósisak, ám – a vizsgálat eddigi adatai szerint – az egyik motor nem világított. A motorosok közül a fiatalabbik –egy 18 éves tiszakécskei fiú – olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, a másik motorost – egy 25 éves tiszakécskei férfit – a mentők a kecskeméti kórházba szállították, állapota súlyos, őt a rendőrök még nem tudták kihallgatni. A balesetnek nem volt szemtanúja, ezért még vizsgálják, hogy mi történhetett.
Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2009. október 31.

Magyarországon fogták el a román rendőr gyilkosát
Román rendőr sérelmére elkövetett emberölés egyik gyanúsítottját fogták el a kiszombori határrendészek szombaton délután – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Csongrád Megyei RFK sajtószolgálatától.

A rendőrség adatai szerint a romániai Nagyszentmiklósi Határrendőrségi Kirendeltség objektumőrét szombaton hajnalban érte halálos lövés Nagyszentmiklós belterületén. A szomszédos ország határ menti rendőri szerve az esetről rövid időn belül, még hajnalban értesítette a Kiszombori Határrendészeti Kirendeltséget. A nap folyamán a román rendőröknek sikerült beazonosítani e súlyos bűncselekmény feltételezett elkövetőit, 5 személyt, akik közül négyet el is fogtak, ám az ötödik szökésben volt. A nemzetközi körözés kibocsátása mellett erről azonnal értesítették a Kiszombori Határrendészeti Kirendeltséget, és átadták e személy adatait és fényképét. Az egyik határrendész a fénykép alapján felismerni vélte a férfit, akit nem sokkal korábban az átkelőhelyen beléptettek, így a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság azonnal ellenőrző-áteresztő pontokat állított fel a lehetséges útvonalakon. Ennek során az egyik ellenőrzési ponton akadt fenn a 19 esztendős román férfi, akit a rendőrség őrizetbe vett, egyúttal értesítette az illetékes román szerveket.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2009. november 1.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében 14 helyen óhajtják bevezetni a szociális kártyát

A SZOLJON információi szerint a megyében 14 településen óhajtják bevezetni a BAZ megyei Monokon kitalált szociális kártyát. Szolnok városa egyelőre nem foglalkozik a gondolattal, a közeljövőben egészen biztosan nem vezetik be a kártyát.

A szociális kártya meglehetősen nagy vihart kavart, politikai berkekben és a szakemberek között is. Emberjogi szempontból a kártya olyan fokon korlátozza a szociális segélyt igénybe vevők személyiségi jogait, hogy az ellentétes a Magyarország által is elfogadott és törvénybe iktatott európai emberjogi egyezménnyel. Rontja hazánk nemzetközi megítélését,már középtávon is  sokkal több a kára, mint a haszna. Az a helyi politikus, aki ezzel óhajtja megoldani a szociális válságot, a valóban sokkal nehezebb felvilágoító munka, oktatás, odafigyelés, családsegítés helyett, vagy lusta, vagy hülye, vagy szociálisan érzéketlen. Egyik esetben sem való politikusnak.  (A szerk.)

FIGyuArt Team

FIGyuArt Team, a karácsonyi ajándékoktól a köztéri szobrokig

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: