Rövid hírek 2009. november 5.

Príma Díjra jelölték Palotás József kecskeméti koncertmestert


Zenei tanulmányait Szegeden folytatta hegedű tanszakon. Itt szerzett zenei szaktanári képzettséget is. 1965 szeptembere óta a kecskeméti zeneiskola tanára, 1974 augusztusától pedig az iskola igazgatójaként működik. Kollégáival 1968-ban alakították meg a Kecskeméti Vonósnégyest, mely több mint 15 éven át működött. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar tagja, 1969-től hangversenymestere. A zenekari munka, az együttes szolgálata egész pályáját végigkísérte.

Forrás: BAON

harfa

Meggyilkolták egy  család három tagját Tompán

Tompa Alsósáskalaposon egy tanyán történt hármas gyilkosság szerdán kora délután – mondta el csütörtökön tíz óra előtt a BAON.hu-nak  Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A családfő holttestére az egyik lánya bukkant rá, aki látogatóba érkezett. A 65 éves férfi vérbe fagyva feküdt , a kiérkező háziorvos csak a halál beálltát tudta megállapítani. Feleségét és 41 éves másik lányát szintén különös kegyetlenséggel verte agyon az elkövető, és az istállóban álló Renault csomagtartójába rejtette.

A gyilkos elvitte a kivégzett család szürke Mercedesét. A tanya egy erdő közepén található, mindössze öt kilométerre a határtól, így lehetséges, hogy a határ felé menekült. Az autó rendszáma HYP-860. A rendőrök kérik, hogy aki tud valamit az autóról, vagy a gyilkosságról, hívja a 107-es, vagy 112-es telefonszámot.

Forrás: BAON, MTV1

image13973

Kemény helyszíni bírság lovasoknak

Klárafalva – Akár 10 ezer forintra is megbüntethetik egy új törvény szerint azt a lovast, aki nem a kijelölt úton halad az erdőben. A túralovaglásból élő vállalkozásokat ez felháborította, de mivel a rendőr már igazoltat is, muszáj megoldást keresni. A klárafalvi farm gazdája saját tereputat engedélyeztetett. Vásárhelyen még várnak.

Idén júliusban hozták azt az új erdőtörvényt, amely szerint tilos az erdőkben csak úgy bárhol lovagolni. Aki ezt megszegi, azt akár 10 ezer forinttal is büntethetik. A lovasok csak azokat az utakat használhatják, amelyeket a hatóság jelöl ki a számukra. Ezek száma azonban ma még elenyésző. A tervek szerint az állami erdőkben az egész országot lefedő lovasúthálózatot alakítanának ki. A magánerdők esetében pedig a tulajdonossal kell arról megegyezni, bemehetnek-e a lovasok vagy sem.

Forrás Délmagyar.hu

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: