Rövid hírek, 2009. november 21.

A WHO szerint mutálódott a H1N1 vírus

Az ENSZ adatai szerint már áprilisban felfedezhető volt a mutáció, az Egészségügyi Világszervezet azonban eddig három betegnél mutatta ki a megváltozott vírust. A H1N1 mutációját találták Norvégiában két olyan beteg  szervezetében, akik meghaltak a járványosan terjedő újinfluenza miatt – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken. Egy harmadik személy szervezetében is kimutatták a mutálódott vírust, akinek többféle betegsége is van. Az ENSZ egészségügyi szervezetének adatai szerint korábban, április óta hasonló mutációkat fedeztek fel a H1N1 vírusnál Brazíliában, Kínában, Japánban, Mexikóban, Ukrajnában és az Egyesült Államokban is. Az Egészségügyi Világszervezet szerint eddig nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy a H1N1 vírus mutációinak hatására többen betegednek, illetve halnak meg.

Forrás: Hirado.hu

image13973

Az úttesten feküdt – halálra gázolták
Az úton feküdt 20-án a gerlai bekötőút és Békéscsaba között U. Z.  Békéscsaba-nagyréti lakos. Egy Doboz irányából Békéscsaba felé tartó, szabályosan közlekedő Volkswagen passat vezetője a ködben nem vette észre, és elütótte. Az úton fekvő férfi a baleset következtében életét vesztette.

Forrás: BEOL

image13973

Ál-adománygyűjtők a Nyírségben

Ismeretlenek a Jósa András Oktatókórház nevében gyűjtenek pénzadományokat telefonon és személyesen több nyírségi településen. A kórház közvetlenül sohasem gyűjt adományt, támogatásokat a kórházi honlapon található alapítványi számlaszámra lehet befizetni. Mindenki, aki a kórház newvében szólít fel adományozásra, csaló.

Forrás: SZON

Szolnok: megnyílt a jégpálya

A Mátyás király úton, az Interspar parkolójában megnyitotta kapuit a műjégpálya, amely 8.30-tól este 20.30-ig várja a korcsolyázni vágyókat.

Forrás: SZOLJON

image13973

Fábry a baromfitenyésztők mellett

Szentes – Magyarországon indít pert a Baromfi Terméktanács a Négy Mancs Alapítvány ellen, mert az állatvédő szervezet azt állította, hogy beteg a magyar libahús. A bíróság majd dönt, ez a csata azonban inkább a nyilvánosság előtt dől el. Ebből a szempontból van jelentősége annak, hogy az Esti Showderben Fábry Sándor kacsát tömött.

Fábry a Dizájn Centerben bemutatott egy kcsatömő kézi készüléket, majd ki is próbálta egy néma kacsán. Kísérő szövege szerint a magyar libatömés elleni kampány azért van, mert a francia tenyésztők több libamájat akarnak eladni.

Forrás. Délmagyar.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: