BKV-BA botrány: mégis van feltáró vallomás?

Részletes, feltáró vallomást tett az egyik, hétvégén őrizetbe vett jogi igazgató, azt azonban nem tudni, hogy a BKV vagy a Budapest Airport jogi vezetője szólalt-e meg – írja a Bors.

A rendőrség nem erősítette meg az erről szóló információt, de nem is cáfolta. A Népszabadság úgy tudja, hogy a Budapest Airport jogi igazgatója törte meg a csendet. Ugyanakkor a Tények szerint egyikük sem tett vallomást. Közben a Napi Ász arról ír, hogy az egyik gyanúsított az épülő 4-es metró aluljárójában nyitható üzlethelyiségek bérlését is intézte – jó pénzért. Állítólag neki köszönhetően alvilági emberek is bérleti joghoz juthattak.

A Budapest Airport és a BKV jogi igazgatóját pénteken vette őrizetbe a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI). A gyanú szerint mindketten fiktív, illetve jelentősen túlszámlázott szerződéseket kötöttek, a pénz egy részét pedig zsebbe visszakapták. A két jogi vezetőn kívül őrizetben van két ügyvéd és egy szoftverfejlesztő cég vezetője is. A bíróság hétfőn dönt előzetes letartóztatásukról.

Az ügy körül keltett kommunikációs zűrzavar arra jó, hogy elfedje a lényeget. Vajon igazat mondott-e az ügyvédek ügyvédje, dr. Zámbó Gyula, és valóban nincs vallomás – vagy igaz a kiszivárogtatott hír, amely szerint az egyik gyanúsított igyekszik feltáró vallomással enyhíteni a rá váró büntetést? – Figyelünk és várunk! (A szerkesztő)


Forrás: Hírszerző, Bors, Népszabadság, Napi Ász, Tények

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: