Rövid hírek, 2009. december 7.

Halálos baleset a 44-esen Gyulánál

Személyautó ütközött frontálisan kamionnal a Gyulát elkerülő úton. A személykocsi vezetője, egy 56 éves férfi, életét vesztette. A helyszínelés miatt délután 4-ig teljes útzár volt érvényben.

image13973

Nem az influenza elleni oltás okozta az asztmás fiú halálát?

A múlt héten Rákócziújfaluban egy asztmás fiú halt meg. A fiatalember korábban oltást kapott, majd ezután nem sokkal halt meg. A mentők megpróbálták újraéleszteni, de ez nem sikerült. Valószínűleg allergiás volt valamelyik összetevőre, számolt be az esetről az Index egyik olvasója.

Az esetet kivizsgálták és megállapították, nincs ok-okozati összefüggés az oltás és a haláleset között, közölte az Index kérdésére az  Egészségügyi Minisztérium. A fiú az oltás beadása után öt nappal halt meg. Halálának oka szívelégtelenség volt, tehát nem allergiás reakcióról volt szó, közölte a tárca.

Forrás: Index

image13973

Megfojtotta élettársát, majd begyógyszerezte magát

11 órakor értesítették a rendőrséget, hogy lakásán holtan találtak egy 49 éves lajosmizsei nőt. A rendőrség egyelőre csak annyit árult el, hogy az elsődleges orvosi vélemény szerint a nő halálát idegenkezűség okozta, nagy valószínűséggel megfojtották. Élettársa, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, jelenleg orvosi kezelés alatt áll. Miután megfojtotta a nőt, saját életének is véget akart vetni. Gyógyszereket vett be. Az 53 éves férfi őrizetbe vételéről a nyomozóhatóság most intézkedik.

Forrás: BAON

image13973

Autós üldözés az 54-es úton

A Kecskeméti Rendőrkapitányság elfogott és őrizetbe vette egy 54 éves cseh férfit, aki vasárnap hajnalban az M5-ös autópálya, Jakabszállási leágazásánál lévő benzinkútnál fizetés nélkül tankolt, majd az 54-es úton, Kecskemét irányába távozott. A benzinkút alkalmazottja gépkocsival utánament, és az 54-es úton megállította. A rendőrjárőr a helyszínre érkezésekor észlelte, hogy a cseh férfi az osztrák hatósági jelzést eltávolítja a gépkocsiról, és így a tényleges cseh hatósági jelzése vált láthatóvá. A gépkocsit lefoglalták, mert nemzetközi körözés alatt állt.

Forrás: BAON

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: