ScienNet: GVH-vizsgálat. A Lyoness ellen is eljárás folyik

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is vizsgálódik a ScienNet-ügyben. A hivatal a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megszegése miatt indított eljárást egy hónapja a ScienNet valamint a Lyoness rendszerek működtetetésében részt vevő vállalkozások ellen.

A GVH keddi közleménye szerint november 2-án indult eljárást a ScienNet International LLC és a Headmin Marketing és Adminisztrációs Kft. ellen. A versenyhatóság arra gyanakszik, hogy a két vállalkozás tisztességtelen módon befolyásolta a fogyasztókat és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. A GVH azt szeretné tisztázni, hogy a ScienNet által üzemeltetett és népszerűsített rendszerrel kapcsolatos kommunikáció egyes elemei jogszerűek-e. A versenyhatóság keresi a választ, hogy megalapozottak-e a cég által használt szlogenek, hogy tájékoztattak-e minden belépőt a költségekről, és egyéb szerződéses feltételekről. Arra is keresik a választ, hogy nem tévesztették-e meg a vásárlókat azzal, hogy míg a rendszert nemzetközi törzsvásárlói közösségként népszerűsítették, az csak Magyarországon tevékenykedett.

A GVH korábban, még ez év október közepén, hasonló okok miatt indított eljárást két másik, ugyancsak vásárlói közösség szervezésében érdekelt vállalkozás, a Lyoness Hungary Kft. és a Lyoness Holding AG ellen. Velük kapcsolatban is az a gyanú merült fel, hogy tisztességtelen módon befolyásolták a fogyasztói döntéseket és feltételezhetően megsértették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.

Forrás: Hír Tv


Advertisements

2 hozzászólás a(z) ScienNet: GVH-vizsgálat. A Lyoness ellen is eljárás folyik bejegyzéshez

  1. Azért vizsgálat és vizsgálat között is van különbség. Nagyon nem mind1, hogy az adóhatóság vizsgál vagy a GVH.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: