Rövid hírek 2009. december 11.

Önvédelemből ölt – másodfokon felmentették

A kisteleki H Anikó tavaly nyáron egy konyhakéssel ölte meg a szintén helybeli K. Antalt a 74 éves férfi lakásán. A gyilkosság előtt a nő még együtt italozott a sértettel, majd miután elfogyott a pénze, a férfitől kért kölcsön. K. Antal a házában ezután szidalmazni kezdte H. Anikót, seprűnyéllel és piszkavassal támadt rá, majd felvett egy tömőfát, amivel megütötte. Az asszony ezután kapott fel egy kést, és szúrta meg a férfit.

A Csongrád Megyei Bíróság tavasszal 1 év 4 hónap, 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és kényszergyógyításra ítélte H. Anikót. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, amit a táblabíróság és az ügyész is jogosnak talált. Az ítélet jogerős.

Forrás: Délmagyar.hu

image13973

Gyula: tetten érték a megvesztegetett orvost

A gyulai kórházban a rendőrség tetten ért egy orvost, aki egy betegtől 200.000 forintot tartalmazó borítékot vett át, azért, hogy a beteg leszázalékolását elősegítse. Az orvos nem a gyulai kórház alkalmazottja, alkalmanként ügyel a sebészeten. Az orvost őrizetbe vették. A rendőrség nem adott információt a feljelentő kilétéről, sem arról, indul-e eljárás a pénzt átadó beteg ellen.

Forrás: RTL Klub Híradó

image13973

Szarvas: Molotov-koktélt dobtak a házba – elégett a szőnyeg

Gyúlékony anyagot tartalmazó dobozt dobtak be egy szarvasi családi ház ablakán péntekre virradóra – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Pengő Erzsébet elmondta: az ismeretlen tettesek hajnali két óra után egy Vasút utcai családi ház ablakán dobták be a gyúlékony anyagot tartalmazó dobozt. A helyiségben a szőnyeg kigyulladt, de senki sem sérült meg. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást.

Forrás: MNO

image13973

Medgyesegyháza: nem épülhet fel közterületen a román templom

A medgyesegyházi Románság Hagyományaiért és Jövőjéért Egyesület novemberben azzal a kéréssel fordult a képviselő-testülethez, hogy a helyben élő románság vallásgyakorlásához adják elvi hozzájárulásukat egy tartós ingyenes használatú közterületre, ahol templomot építhetnének.

Ion Fodoreanu, a Román Köztársaság főkonzulja és Siluan Maniula püspök is megerősítette a településen tett látogatásakor, hogy a templomépítésben segítséget remélhetnek a medgyesegyházi ortodoxok, ha alkalmas helyszínt biztosít az önkormányzat. Erre a Csanád vezér teret találták alkalmasnak – írta levelében Sütő Mária egyesületi képviselő. A Jobbik is írt egy levelet, amelyben azt kérte: a testület akkor adja hozzájárulását a település központjában történő templomépítéshez, ha visszaállnak Magyarország Trianon előtti határai.

A képviselőtestület úgy határozott, hogy nem ad közterületet a templomépítéshez.

Forrás: BEOL

image13973

Kunfehértó: Lövések az éjszakában – vadnyugati bunyó a pultos lányért

Lövések is dördültek azon a kocsmai verekedésen, ami a múlt héten robbant ki egy fehértói sörözőben. Az egyik sérültet még most is kórházban ápolják.  A helybeliek úgy tudják, hogy a helyi kocsmáros lány lovagjai kaptak össze, a régi és a jelenlegi barát kakaskodásába később más vendégek is beszálltak.

Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette a kocsmai verekedés hírét. Információik szerint december 2-án éjfél körül kezdődött a csetepaté. Két helyi férfi szóváltása fajult verekedéssé, majd egy harmadik fehértói, az 51 éves B. József is közbeavatkozott. Többször arcul ütötte az egyik, 29 éves férfit, aki könnyű sérüléseket szerzett.

Még javában tartott a bunyó, amikor kocsival érkezett egy újabb – kiskunhalasi illetőségű – vendég a sörözőbe, aki gárziasztó pisztollyal fenyegette meg a verekedőket. A fegyverrel többször lőtt. Ezután durvult el a helyzet. A halasi férfi olyan komoly sérüléseket szerzett, hogy mentők szállították kórházba.

A fehértóiak úgy tudják, hogy a lövöldöző halasit úgy ütötte le a helyi kocsmabetyár, hogy a férfinak meg kellett műteni a szemét, és még most is a kórházban ápolják. Ezt az információt megerősítette a rendőrség is.

Forrás: BAON

image13973

Kalocsa: lelépett az eladó az előleggel – vitte a vevő kocsiját is

Kalocsán nyomozást rendeltek el csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy 36 éves helyi férfi feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen. A keresett személytől szerette volna megvenni lakását a sértett. A csaló október 19-én otthonában átvett a feljelentőtől 200.000 forint, november 17-én pedig 3.600.000 forint előleget. Ezután ismeretlen helyre távozott a pénzzel és a sértett kocsijával együtt.

Forrás: BAON

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: