Időjárás-előrejelzés 2010. január 26-27.

Napközben továbbra is eleinte nyugaton majd inkább a délnyugati, déli megyékben számíthatunk kisebb havazásra,hószállingózásra, nagy mennyiségű csapadék nem valószínű, csupán pár cm frissréteg eshet. A keleti országrészben a felhők mögül helyenként pár órára átsejlik majd a Nap. A déli, illetve középső tájakon a mérsékelt keleti szelet kísérhetik élénkebb széllökések. A legmelegebb órákban -2°C és -6°C között alakulnak a maximumok.

Szerda reggel a délnyugati, déli tájakon lehet kisebb mennyiségű csapadékra számítanihavazáshószállingózás formájában. Északnyugat felől a reggeli, illetve a délelőtti órákban csökkenni kezd a felhőzet, másutt még erősen felhős marad az ég. A nyugati határszél közelében megélénkülhet az északi irányú légmozgás. A hajnali órákra -7°C és -13°C közötti, a szélcsendes területeken akár még ennél is alacsonyabb hőmérsékletekre számíthatunk.
Napközben az északi megyékben már néhány órás napsütésre készülhetünk, míg délebbre erősen felhős, borult ég lesz a jellemző, a déli határszélen eleinte előfordulhat hószállingózás, gyenge havazás, ám az esti órákra már itt is csökken a felhőzet mennyisége. Az északi, északkeleti irányú szél már többnyire mérsékelt marad. Fagyos,hideg időre készülhetünk, a maximumok is jóval fagypont alatt alakulnak majd.

Forrás: http://www.idokep.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: