BKV-botrány: a két vezérigazgató terhelő vallomást tett Tóthfalusi Györgyre is

Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója és Balogh Zsolt korábbi megbízott vezérigazgató nemcsak Hagyó Miklósra, hanem Tóthfalusi Györgyre, a BKV igazgatótanácsának szabad demokrata elnökére is terhelő vallomást tett – közölte vasárnap az atv.hu rendőrséghez közeli forrásokra hivatkozva.

A portál szombaton – ugyancsak rendőrséghez közeli forrásokra hivatkozva azt közölte – a volt vezérigazgató és a volt megbízott vezérigazgató Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettesre terhelő vallomást tett.  Az MTI érdeklődésére vasárnap a BRFK azt közölte: a vallomások részleteiről nem kívánnak nyilatkozni.

Az atv.hu közlése szerint Tóthfalusi 2009 szeptemberében az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága ellenőrző albizottságának úgy nyilatkozott, hogy nem volt információja a BKV-s végkielégítések mértékéről a fővárosi tömegközlekedési cég igazgatótanácsának. A portál hozzátette: az MR1-Kossuth Rádió értesülése szerint azonban Tóthfalusi írta alá azt a végkielégítési szerződést, amelynek nyomán Futó Sándor igazgatósági elnöki főtanácsadó 30 millió forinttal távozott a közlekedési társaságtól. A Kossuth Rádió értesülése szerint a két férfinak üzleti kapcsolata is volt. “Tóthfalusi írt alá több, nagyértékű BKV-szerződést, és hamarosan ő is gyanúsított lehet” – nyilatkozta az atv.hu-nak a pontosan meg nem nevezett rendőrségi forrás.

Emlékeztettek: szombaton arról számoltak be, hogy Antal Attilát milliós végkielégítésekkel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel is kapcsolatba hozták, ám az ügyészség a BKV tulajdonosi jogait gyakorló fővárosi vezetők – a mentelmi joggal rendelkező Hagyó Miklós – felelősségét is vizsgálja.

Az atv.hu úgy tudja, hogy hétfőtől már az ügyészség folytatja a történtek felgöngyölítését, amit az indokol, hogy az ügynek komoly politikai szála van. A nyomozók már múlt kedd reggel begyűjtötték a két korábbi BKV-vezető által aláírt szerződéseket, majd kihallgatták őket. Együttműködőek voltak – nyilatkozta az atv.hu-nak a nem nevesített rendőrséghez közeli forrás.

Forrás: HVG


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: