Rövid hírek, 2010. február 3.

Bajba jutott autóstársán akart segíteni – elgázolta egy kamion

Bajba jutott autóstársán akart segíteni egy sofőr, akit elgázolt egy kamion szerda délelőtt az M5-ös autópályán, Kistelek közelében. A budapesti férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. Szenti Szabolcs elmondta: egy magyar rendszámú furgon vesztegelt műszaki hiba miatt az autópálya leállósávjában, a Budapest felé tartó oldal 128-as kilométerénél.

Az autó műszaki mentése miatt egy másik jármű megállt a furgon előtt, majd a kocsi sofőrje a leállósávban gyalogosan elkezdte kihúzni a vontatókötelet. Ekkor érkezett oda Szeged irányából egy bolgár rendszámú nyerges vontató, amely elütötte a férfit.

A mentőszolgálat munkatársai hosszú időn keresztül küzdöttek a férfi életéért, végül mentőhelikopter vitte a szegedi traumatológiai klinikára, állapota jelenleg is válságos.

A baleset pontos körülményeit a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balástya Autópálya Alosztály vizsgálja igazságügyi műszaki szakértő bevonásával – tette hozzá a hadnagy.

Forrás: BEOL

image13973

Magyar kamionosok a német hóviharban

Több magyar kamion vezetőjén kifogott a németországi ítéletidő, volt, aki 28 órát vesztegelt.

“Ulm előtt két magyar kamion a korláton, meg egy lengyel.” “Erre is hóvihar van, egymást érik a balesetek.” “Másfél kilométeres satuban (dugó) veszteglek, áll a forgalom a hó miatt.”

Az elmúlt napokban számtalan hasonló üzenetet küldtek Észak-Európából a kamionosok. Kövesi Tibor, az egyik békéscsabai cég sofőrje Rostock előtt 28 órát dekkolt a hóban.

Németország északi részén az elmúlt napokban szinte folyamatosan havazott. Rostockban a kikötőben kaotikus volt a helyzet, egymást érték a koccanások. Kövesi Tibor Németországból Svédországba vitt fuvart, mint elmondta, az autópályákon lehet haladni, bár a belső sávot szinte mindenhol 20—25 centiméteres hó borítja.

Forrás: BEOL

image13973

Kecskemét: szökni próbált a bíróságról: fejjel törte be az ajtót

Miután megszületett ügyében a jogerős ítélet, megpróbált elszelelni egy elítélt a Kecskeméti Városi Bíróságról. Csak a bejáratig jutott, aztán fejjel kitörte egy ajtó ablakát.

A fogoly az első emeleten lezajlott tárgyalás után kikéredzkedett WC-re, majd amikor a bv-őr rá akarta tenni a bilincset a másik kezére, akcióba lépett. A bilinccsel arcon csapta az őrt, aki hátraesett, és egy padba beverte a fejét.

Az elítélt a lépcsőn lerohant a földszintre, és már majdnem kijutott az utcára, mikor a bíróság biztonsági őre elkapta. Közben odaért a bv-őr is, ketten fogták le, és próbálták visszavezetni a bíróságra, ám a fogoly ellenállt, és fejjel betörte az előtérben lévő lengőajtó ablaküvegét. Végül sikerült lefogni, és visszaszállítani a börtönbe.

Forrás: BAON

image13973

Kiskunlacházi gyilkosság: vádemeléssel lezárták a nyomozást

Vádemelési javaslattal lezárta, és a Pest Megyei Főügyészséghez továbbította a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a kiskunlacházi H. Nóra ellen elkövetett gyilkosság nyomozati aktáját – közölte a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján; a nagy visszhangot kiváltó ügy gyanúsítottja, P. József ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és nemi erőszak miatt javasolnak vádemelést. Papp Péter ezredes kijelentette: olyan megdönthetetlen bizonyítékok állnak rendelkezésre, amely megalapozza, hogy a tavaly júniusban elfogott férfi megerőszakolta, majd meggyilkolta 2008. november 23-án a kiskunlacházi kiserdőben a 14 éves H. Nórát.

Forrás: Hírszerző

image13973

Kerekegyháza: késsel támadt a betörő az öregemberre

Udvarában támadtak egy kerekegyházi idős úrra: kezeit összevagdosta, és a fején is megütötte őt az éjjeli betolakodó. A szomszédok leírása alapján elfogták az orgoványi gyanúsítottat.

A támadó kedden este – 21 óra 10 és 15 perc között – Kerekegyházán lepte meg egy idős urat. Beugrott a Bem József utcában lakó 70 éves bácsi udvarába. A zajra felriadt a sértett, akit vélhetőleg egy késsel támadt meg a betörő – tájékoztatta a Baon.hu-t Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A bácsit mindkét kezén több helyen megvágta, fején megütötte, majd elmenekült. Ebben a bácsi segélykiáltására érkezett szomszédok sem tudták megakadályozni őt.

A szomszédok által adott személyleírás alapján a körzeti megbízott őrizetbe vett egy 29 éves, orgoványi férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. A férfit a szomszédok fénykép alapján felismerték, gyanúsítottkénti kihallgatása folyamatban van, kezdeményezték előzetes letartóztatását – tudtuk meg a sajtószóvivőtől.

A Kecskemét Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés vétség gyanúja miatt indított eljárást az ügyben, de vizsgálja azt is, hogy súlyosabb bűncselekmény is megvalósult-e.

Forrás: BAON

image13973

Mezőtúr: akasztott ember a felrobbant ház istállójában

Nem sokkal ezelőtt robbanás történt Mezőtúron, az egyik kertes, családi házas övezetben, tájékoztatta a Szoljon.hu-t Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A helyszínre érkező tűzoltók találtak egy felakasztott férfi holttestet az istállóban. Az elsődleges rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy az ott lakó férfi felakasztotta magát, ám előbb kinyitotta a gázcsapot, ez okozta a robbanást. A tűzoltók eloltották a tüzet, jelenleg a rendőrség folytatja a körülmények pontos vizsgálatát.

Miután idegenkezűségre utaló nyomokat a rendőrök nem találtak, közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit. A polgármesteri hivatal műszaki osztályának szakértője a helyszínen járva megállapította, hogy a szomszédos házak nem sérültek meg.

Forrás: SZOLJON

image13973

Jászfelsőszentgyörgy: nem használt fegyvert az ordító bankrabló

Jászfelsőszentgyörgyön kiraboltak egy pénzintézetet, adta hírül a jászberényi rendőrség egy közleményben.

A Szoljon.hu helyszíni tudósítójának információi szerint egy baseballsapkát és napszemüveget viselő kapucnis férfi lépett be az ügyféltérbe, majd üvölteni kezdett az ott dolgozókkal. Ezután átugrott a pulton, és a pénztárolóból nagy mennyiségű pénzt vett magához. Ezután kirohant az épületből. A szemtanúk véleménye szerint az elkövetőt odakint egy autó várhatta, amivel elhagyták a helyszínt. A rendőrség nagy erőkkel, forrón nyomon kezdte meg a nyomozást.

Forrás: SZOLJON

image13973

Megszűnt az útzár a 4-esen Fegyvernek és Kenderes között

Megszűnt az útlezárás a 4-es főúton, Fegyvernek és Kenderes között, ahol korábban közúti baleset történt.

Egy nyergesvontató és két személygépkocsi ütközött össze ma délután a 4-es főúton. – közölte a Szoljon.hu-val Szabó Zita rendőr százados a megyei rendőr- főkapitányság sajtószóvivője.

Egy Opel típusú személygépkocsi haladt Budapest felé amikor megcsúszott és áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan haladó román rendszámú nyergesvontatóval, majd visszacsapódott és a vele azonos irányba haladó, mögötte közlekedő Forddal ütközött. Az információk szerint az Opelben utazó 2 fő sérült meg.

Forrás: SZOLJON

image13973

Pétervására: bandaháború szamurájkarddal, motorfűrésszel – lövések az utcán

A Heves megyei kisvárosban szamurájkarddal és motorosfűrésszel küzdött két társaság. Lövések is dördültek.

Csak a rendőrök figyelmeztető lövései tudtak véget vetni két feldühödött társaság utcai balhéjának a Heves megyei Pétervásárán. A csaknem harminc dühös ember kora este szamurájkardokkal, kapákkal, motoros fűrésszel rontott egymásnak. A rendőrök felszólítása ellenére sem csitultak, ezért az egyik egyenruhás több figyelmeztető lövést adott le.

Ez véget vetett a balhénak, a rendőrök többeket előállítottak, további résztvevőket még keresnek.

A Heves megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a helyszíni parancsnoki vizsgálat megállapította, hogy “a rendőri intézkedés törvényes, szakszerű és jogszerű volt”.

Az ügy előzménye, hogy már délben összeszólalkozott egy kisebb társaság a város központjában, ahol ugyancsak intézkedniük kellett a rendőröknek,  s a sértett feljelentése alapján a Pétevásárai Rendőrőrs csoportos garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen. Emellett megerősített járőrszolgálatot léptettek életbe.

Amikor az újabb, esti utcai harc kirobbant, Egerből, a megyei kapitányságról érkezett erősítés.

Helybéli informátoraink szerint valószínűsíthető, hogy valamiféle pénzügyi vita, illegális kölcsönügylet állhat a háttérben.

Forrás: HEOL



Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: