Házkutatás a MÁV Informatikánál

Csütörtökön 9 órától a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztályának nyomozói házkutatást tartanak a MÁV Informatika Zrt. budapesti, II. kerületi, Krisztina körúti székházában – közölte a rendőrség.

A feljelentés és az eljárás eddigi adatai alapján gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi vezetőjének döntései, humánpolitikája, valamint a cég gazdálkodása jelentős kárt okozott a zrt.-nek és a MÁV-nak is – olvasható a közleményben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya nyomozást folytat hűtlen kezelés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt a MÁV Informatika Zrt.-nél történt visszaélésekkel kapcsolatban (erről a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashat). A nyomozást az I. és XII. kerületi ügyészség rendelte el 2009. november 16-án a közlekedési miniszter feljelentése nyomán, az ügyészség a nyomozás lefolytatására a Budapesti Rendőr-főkapitányságot jelölte ki. Az eljárás során a nyomozók adatokat és információkat kértek a MÁV-tól az informatika zrt.-nél kötött egyes végkielégítésekkel, munkaszerződésekkel kapcsolatban. Várják továbbá a nyomozók a zrt. mintegy 20 céggel kötött tanácsadói szerződéseinek teljes dokumentációját.

Forrás: police.hu – MNO- Hír Tv

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: