Rövid hírek, 2010. február 13.

Buszbaleset a 41-esen Apagynál: 9 sérült, 1 halott

A korábbi hírekkel ellentétben nem nő, hanem egy román állampolgárságú férfi vesztette életét abban a karambolban, amely a 41-es főút apagyi szakaszán történt szombat hajnalban; a balesetben a legfrissebb adatok szerint kilencen sérültek meg – tájékoztatott a rendőrség.

A 30 éves áldozatot hosszú haja miatt nézték nőnek a szemtanúk, a tévedést a helyszíni szemle tisztázta – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az általa vezetett angol rendszámú terepjáró Apagy térségében ütközött egy helyközi autóbusszal. A százados hozzátette: a vizsgálat adatai szerint a Vásárosnamény felé haladó jobbkormányos autó a jeges úton megcsúszott, emiatt következett be a baleset. A sofőr a helyszínen meghalt, a buszon kilencen szenvedtek könnyebb sérüléseket.

Forrás: MNO

image13973

Két mázsa csabai házikolbászt loptak

Ismeretlen elkövető két mázsa házikolbászt tulajdonított el Békéscsabán egy, a Lencsési lakótelepen lévő garázsból – tájékoztatta lapunkat szombat reggeli hírösszefoglalójában a rendőrség. A bűncselekménnyel okozott kár 300 ezer forintra tehető.

Forrás: BEOL

image13973

Csőtörés a Hetényi Géza Kórházban

A szolnoki Víz- és Csatornaművek Zrt. szakemberei hárították el azt a hibát, amely miatt péntek este nagy mennyiségű víz árasztotta el a Hetényi Géza megyei kórház alagsorát.

Mint azt Godó Imre, VCSM Zrt. ivóvízhálózati csoport vezetője érdeklődésünkre elmondta, aznap délután a megyei katasztrófavédelem igazgatóság jelezte az ügyeletüknél, hogy segítségre van szükségük.

A probléma egy 80 milliméteres horganyzott vízcső töréséből adódott. A hibát a társaság szakemberei rövid időn belül elhárították, miután a szolnoki tűzoltók kiszivattyúzták a vizet az alagsorból.

Forrás: SZOLJON

image13973

Hóátfúvások az 55-ösön

Hóátfúvás miatt több helyen járhatatlanná vált az 55-ös főút Baja és Csávoly, valamint Csávoly és Felsőszentiván között szombat délelőtt.

A forgalom több helyen leállt, a rendőrség irányítja a forgalmat – mondta Rákosi Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője. A Magyar Közút Zrt. regionális ügyeletese arról tájékoztatott, hogy több munkagépet irányítottak a térségbe az út járhatóvá tétele érdekében.

Forrás: Délmagyar.hu

image13973

700 méteren át vonszolta a busz

Egy 62 éves makói férfi és 36 éves fia péntek este lekéste a Makóra induló menetrendszerinti buszjáratot, ezért a fiú a Bocskai és az Andrássy út sarkán várakozó szegedi busz után futott, majd eddig tisztázatlan körülmények között a jármű alá került. A busz sofőrjének egy 18 éves lány szólt, aki hátul ült, hogy a jármű alatt van valaki. Addigra a busz már a Virág utcáig ért, mintegy 700 métert vonszolva áldozatát. A sérültet a tűzoltók a busz hátsó kereke mögül, a kipufogódob mellől szedték ki. A 36 éves férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a mentők a szegedi traumatológiai klinikára. A lány vélhetően megijedt, s elhagyta a helyszínt. A rendőrség kéri, hogy a baleset körülményeinek tisztázása érdekében mielőbb jelentkezzen.

A rendőrség elsődleges adatai szerint mindkét férfi erősen ittas volt.

Forrás: Délmagyar.hu

image13973

Számítógép-kábellel fojtották meg a pedofilt

Nyereségvágyból elkövetett emberölés a vád három jászteleki fiatalember ellen, akiknek a büntetőpere pénteken kezdődött a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságon.

A 19 éves B. Ádám, a 20 éves B. István  — ők korábban már álltak bíróság előtt — és a fiatalkorú, 14 esztendős B. Dávid 2008. november 11-én követték el tettüket Jászberényben. (A brutális emberölést követő nyomozásról, valamint a sikeres felderítésről egy héttel később Vasas Károly alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nyomozási alosztályának vezetője számolt be.) A vádirat szerint a fiatalok meg akarták büntetni az 55 éves Sz. Zoltánt, aki közel három éve vette rá az akkor 11 esztendős B. Dávidot — a fiú számítógépezni járt át a sértetthez —, hogy fajtalankodjon vele. Ezért a szolgáltatásért Sz. időnként pénzt adott az általa megrontott fiatalnak, később a motorját és az autóját is kölcsönadta B. Dávidnak. E  kapcsolat 2008-ban rövid időre félbeszakadt, amikor a férfi Franciaországba ment dolgozni. Amikor Zoltán ősszel hazatért, ekkor már Dávid kereste fel őt, s többször éjszakára is együtt maradtak. Tulajdonképpen ez a kapcsolat dühítette fel Dávid bátyját, B. Ádámot, s unokatestvérüket, B. Istvánt, akik elhatározták, valamiképpen megbüntetik az általuk pedofíliával vádolt férfit, s  az annak lakásán lévő műszaki cikkeket akár erőszakkal is elviszik.

November 11-én Dávid beengedte a két rokont Sz. Zoltán házába, ahol elkapták az általuk pedofiliával vásdlot férfit, szemét-száját leragasztották, kezét-lábát megkötözték, és egy számítógépes kábellel megfojtották. A gyilkosság után az áldozat lakását kifosztották és autójával először egy rokonukhoz, majd Budapestre menekültek, ahol elfogták őket.

Forrás: HEOL

image13973

Vezetés közben halt meg a buszsofőr

Árokba hajtott egy busz 8 óra 50 perckor az 54-es főúton, Jakabszállás és Bócsa között. Vezetője a helyszínen elhunyt, halálát az elsődleges információk szerint rosszullét okozta. A busz utasokat nem szállított.

A tragikus eset a főút 30-as kilométerszelvénye közelében történt, itt hajtott árokba egy különjáratú busz.

– A buszt vezető 52 éves férfi halálát vélhetően rosszullét okozta, valószínűleg emiatt tért le az útról. A busz nem szállított utasokat. A rendőrség közigazgatási eljárás keretein belül vizsgálja a körülményeket – mondta el Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Forrás: HEOL


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: