Befolyással üzérkedés? – házkutatás a rektor irodájában

Befolyással üzérkedés bűntette kapcsán indított nyomozás részeként tartott házkutatást kedden a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Az NNI közleménye szerint ezzel egy időben több más helyszínen is tartottak házkutatást, de ezek nem intézmények, hanem magánlakások.

Órák óta lezárták a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet. A rektori hivatal folyosóját kommandósok, a bejáratot civil ruhás nyomozók őrzik. Bejutni csak szigorú ellenőrzés után lehet. A nyomozók számítógépeket és iratokat foglaltak le.

Az eset kapcsán a honvédelmi tárca arról tájékoztatta a Független Hírügynökséget, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai Szabó Jánosnak, az intézmény rektorának az irodájában tartottak házkutatást.

„A Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya befolyással üzérkedés bűntette miatt indult eljárásban a mai napon házkutatást tartott több helyen, többek között a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori helyiségeiben” – tájékoztatott az NNI.

A házkutatások után többeket gyanúsítottként fognak kihallgatni, befolyással üzérkedés megalapozott gyanújával. „Az eljárás sikerességének érdekében az ügyről mást egyelőre az iroda nem kíván közölni” – áll a közleményben.

Bartha László, az NNI szóvivője a Független Hírügynökség kérdésére annyit elmondott, hogy a többi házkutatás nem intézményekben, hanem magánlakásokban zajlott. Azokat a sajtóhírekben megjelent találgatásokat határozottan cáfolta, hogy az esetnek köze lenne a BKV-ügyekhez.

Forrás: FH, Hír Tv

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: