Ma ki lopott? – HM, BKV, MÁV stb. korrupciós ügyek 2010. március 1.

HM korrupciós ügyek:

Lapinformáció szerint egy Tokaj-Hegyaljai udvarházat húzott fel a Honvédelmi Minisztérium egyik bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel meggyanúsított volt főosztályvezetőjének cége.

A teljes cikk olvasható: http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-336776


Milliókat vett fel a fővárosi parkolási cégtől tanácsadásért Vadai Ágnes férje

Négymillió forintnál is többet kapott alig féléves munkáért tavaly Egerfai József MSZP-s fővárosi képviselő, aki az önkormányzat cégének adott tanácsokat a Fővárosi Közgyűlés, azaz saját maga elé került koncepció előkészítéséhez – erősítette meg lapunk információját Gyarmati Zoltán, a Parking Kft. ügyvezető igazgatója. A birtokunkba került dokumentum szerint Egerfai – aki a szocialista honvédelmi államtitkár, Vadai Ágnes férje – havi bruttó 600 ezer forintot vett fel a főváros százszázalékos tulajdonában lévő társaságtól 2009. január 5. és július 31. között.

A teljes cikk itt olvasható: http://www.mno.hu/portal/697904

Juhász ferenc is érintett lehet a Hm korrupciós ügyeiben

Már Juhász Ferenc minisztersége alatt, 2006 elején is történtek korrupciógyanús bűncselekmények a Honvédelmi Minisztériumnál (HM) – közli a hírTV.

A teljes cikk itt olvasható: http://www.mno.hu/portal/697887

Udvarházra kapott ötvenmilliót a HM főosztályvezetőjének cége

Udvarházat, szolgálati luxuslakást vásároltak az utóbbi időkben azok a főosztályvezetők, akik ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanújával indított eljárást a Budapesti Katonai Ügyészség.

A teljes cikk itt olvasható: http://www.vg.hu/kozelet/politika/udvarhazra-kapott-otvenmilliot-a-hm-foosztalyvezetojenek-cege-307732


Meghosszabbították Antal Attila házi őrizetét

Három hónappal, május 29-ig meghosszabbította a bíróság a Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatójának házi őrizetét – írja a Magyar Nemzet.

A teljes cikk itt olvasható: http://www.vg.hu/kozelet/jog/meghosszabbitottak-antal-attila-hazi-orizetet-307719

“Az MSZP nem akar szívességet tenni Szekeres lemondásával”

„Szekeres Imre vállalja a politikai felelősséget az elmúlt négy év szakmai teljesítményéért és a botrányokért is” – állt a Honvédelmi Minisztérium közleményében az után, hogy a napokban két olyan intézménynél is letartóztatások történtek, amelyek a felügyelete alá tartoznak, a Budapesti Katonai Ügyészség azóta leváltott szóvivője pedig „gengszterszervezetnek” nevezte a tárca tulajdonában lévő egyik céget.

A teljes cikk itt olvasható: http://www.vg.hu/velemeny/jegyzet/az-mszp-nem-akar-szivesseget-tenni-szekeres-lemondasaval-307687


Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. […] Ma ki lopott? – az Alföldi Élet korrupciós rovata Ma ki lopott? – címmel lapszemle-rovatot indít az Alföldi Élet, mivel a BKV, HM, MÁV stb. korrupciós ügyek már túl sok helyet foglalnak az Élet-lapok hasábjain. A mai lapszemle főleg a HM- és BKV- ügyekkel foglalkozik. Megtekintéséhez kérem, kattintson ide: https://alfoldielet.wordpress.com/2010/03/01/ma-ki-lopott-hm-bkv-mav-stb-korrupcios-ugyek-2010-marciu… […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: