Piti százezreket is behajtott Sziebert és Rényi-Vámos

2005-2006 óta működhetett az a korrupciós rendszer a Budapest Airportnál, amit Sziebert György és Rényi-Vámos Krisztina jogi igazgatók építettek ki. A páros nem csak milliós kenőpénzekre hajtott, kétszázezer forintos üzeleteket is kötöttek. Annyira magabiztosak voltak, hogy Rényi-Vámos azzal poénkodott, a repülőtér privatizációs szerződésének a része, hogy ő a jogi igazgató.

Még a reptér dolgozójaként alakította ki korrupciós munkamódszerét Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója, ezért is nyomozott ügyében a Reptéri Rendőri Igazgatóság, írja a Népszabadság. Túrós András, az RRI bűnügyi igazgatóhelyettese szerint Sziebertet és Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport jogi igazgatóját hónapokig tartó nyomozás után tartóztatták le tavaly decemberben.

Sziebertet december 4-én korrupciós pénz átvétele közben érték tetten – Sziebert állítja, hogy a 12 millió forint, amit egy parkolóban vett át, valójában baráti kölcsön volt -, de a rendőrség már azt is tudta, hogy december 7-én, hétfőn hol és kitől venné át a következő vesztegetési összeget.

Túrós szerint a rendőrséghez 2009 áprilisában érkezett az első feljelentés. “A feljelentő nem valamelyik pályázat vesztese volt, még csak közvetlenül nem is állt kapcsolatban a BA Zrt.-vel. Voltak ismerősei a repülőtéren, tőlük hallotta, hogy mi meg nem történik ott, és ezen annyira felháborodott, hogy a nevét is vállalva feljelentést tett nálunk” – nyilatkozta a Népszabadságnak.

A nyomozók több tanút is meghallgattak, így derültek ki az újabb és újabb ügyek. Mostani adataik szerint a korrupciós ügyek 2005-2006-ig nyúlnak vissz az időben.

A nyomozás már javában folyt, de Sziebert és Rényi-Vámos még mindig újabb és újabb korrupt ügyleteket szervezett. Rendszerint túlszámlázott szerződéseket kötöttek visszafizetés fejében. Ezeknél a szerződéseknél gondoskodtak róla, hogy a teljesítés után soron kívül kifizessék a szolgáltatókat.

A teljes cikk itt olvasható: http://budapestielet.wordpress.com/2010/03/05/sziebert-es-renyi-vamos-piti-szazezreket-is-behajtott/

Forrás: Index


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: