Kiskunhalas: no prosti! – a lakosságot zavarják a bódés örömlányok

Kivilágított fabódékban nyújtják szolgáltatásukat a prostituáltak Kiskunhalas környékén. A rendőrség tehetetlen, az érintett telek magántulajdonban áll, állítólag az örömlányoké. A helyiek aláírásokat gyűjtenek a türelmi zóna kijelöléséért.

– A legnagyobb kifogása a civileknek a prostitúcióval szemben most itt az, hogy nem az az ember megy oda a prostituáltakhoz, akit ez érdekel, hanem a prostitúció tolakodik be az emberek civil szférájába – nyilatkozta a hírTV-nek a No Prosti Civil Mozgalom szóvivője. Én is a környéken lakom, és megmondom őszintén: úgy érzem, hogy egy kupleráj közepén élek – tette hozzá Tapodi Attila.

Információink szerint az örömlányok többsége legálisan űzi az ipart: van vállalkozói igazolványuk, orvosi papírjuk, a bevétel után pedig adóznak. A magánterületen űzött prostitúció ellen – jogszabály híján – tehetetlen a rendőrség.

A No Prosti Mozgalom az összegyűlt aláírásokat a kiskunhalasi képviselő-testületnek adja majd át. A civilek szeretnék, ha az önkormányzat türelmi zónát jelölne ki az örömlányoknak. Egy 1999-es törvény szerint a nagyobb településeken kötelező lenne kijelölni olyan területet, ahol a prostituáltak szabadon bocsáthatják áruba a testüket. A jogszabályt azóta sem tartják be az érintett önkormányzatok.

Forrás: Hír Tv

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: