A gyulai pálinkafesztiválra 9 országból 860-féle pálinkát neveztek be

Kilenc országból 858 pálinka-, illetve gyümölcspárlatminta érkezett az április 17-én megrendezésre kerülő 11. nemzetközi kisüstipálinka-fesztiválra – közölte az MTI érdeklődésére a rendezvény ötletgazdája és szervezője.

Lovász Sándor elmondta: a szomszédos országok mellett érkezett például pálinka vagy gyümölcspárlat Ausztráliából, Örményországból, sőt még Kínából is.

Az örmények például a borpárlatból készített Ararát brandyt nevezték be, míg a szomszédos Erdélyből több mint 70 mintát juttattak el Gyulára.

A több mint 30 tagú nemzetközi szakmai zsűri március végén végzi el az “érzékszervi minősítést” Gyulán, majd ezt követően április 17-én tartják meg az ünnepélyes eredményhirdetést.

A győztes pálinkát az idén is elhelyezik decemberben a III. Szent Miklós Pálinkaünnep keretében a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban felállított vitrinben.

Forrás: Echo Tv

Kertszobrászati kiállítás

Kertszobrászati kiállítás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: