MSZP: soha még politikai erőnek ilyen elutasítottsága nem volt Magyarországon

Április 25-én, vasárnap a parlamenti választás második fordulójában eldőlt, hogy a Fidesz kétharmados többségben lesz az új parlamentben. Egy nyitott kérdés maradt: egy vagy két egyéni képviselője lesz az MSZP-nek. Ez azt jelenti, hogy az országnak elege volt az úgynevezett “baloldalból”. Az eredmény elsősorban Gyurcsány Ferencnek és körének köszönhető, akik – maguk is valamennyien nagytőkések – az ország érdekei elé helyezték a nemzetközi és ezzel összefonódott hazai nagytőkés-csoportok érdekeit. Sok esetben gyanút keltett a gyurcsányi kormányzás: lehet, hogy Gyurcsány Ferenc a Fidesz beépített embere a szocialisták között? – Mert olyan alaposan, olyan tervszerűen tette tönkre, fosztotta meg szavazóbázisától az MSZP-t, amilyen módszeres alapossággal végrehajtott destrukcióra csak az ellenfél ügynöke képes. (Vagy egy olyan megélhetési politikus, aki arra használja fel a hatalmát, hogy az ország rovására a saját és a hozzá közel álló körök anyagi gyarapodását segítse elő – és ezt azért, egészen addig, amíg bíróság által elfogadható bizonyítékok nem támasztják alá, nem feltételezhetjük. ) Lendvaiék panaszkodnak a Fidesz “túlhatalma” miatt – de ez nekik köszönhető.

Orbánnak igaza van: forradalom zajlott a szavazófülkékben. Ami Antalléknak nem sikerült, most sikerülhet: a Kádár-rendszer nagykapitalistává avanzsált káderei kiszorulnak a hatalomból. Az ország politikai sokszínűségének fenntartása érdekében pedig szükségszerű egy új baloldali politikai erő felbukkanása, amely valódi szociáldemokrata értékek mentén szerveződik, mentesen az MSZMP  és a KISZ kádereitől. Ugyanígy szükségszerű az MSZP felmorzsolódása. Az éhesek a húsosfazék mellett érzik magukat jól, és ha kiürült a fazék, másikat keresnek. A Fidesznek egyik legfontosabb feladata, hogy megóvja magát és az országot tőlük.

Földvári György

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: