Rövid hírek, 2010.május 12.

Lelőtte, feldarabolta és elásta volt feleségét

A BEOL írja: egy április végi gyilkosság áldozatát keresték Gyomaendrődön. Most kiderült, a gyilkos volt feleségét lelőtte, majd feldarabolta és elásta a holttestet, mely hétfőn került elő.

A teljes cikk itt olvasható: http://www.beol.hu/bekes/kek-hirek-bulvar/lelotte-volt-feleseget-majd-feldarabolta-es-elasta-304637


Kunhegyes: rablás és erőszak az iskolában

Az egyik kunhegyesi iskola diákját rabolta ki és verte meg iskolatársa egy mobiltelefonért – közölte a Szoljon.hu-val Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Napokban ez egyik tizenhét éves tanuló elkérte társa mobiltelefonját, kivette belőle a SIM kártyát, majd azt visszaadta neki, azonban a telefonkészüléket nem volt hajlandó. Mikor a tulajdonos elveszítette a türelmét, és követelni kezdte a mobilját a fiú ököllel mellbe vágta, megrugdosta, ezt követően pedig további bántalmazással fenyegette meg.

Miután az esetről értesítették a rendőrséget, a támadó lakásán végzett házkutatás során előkerült az elrabolt, huszonkét-ezer forintos telefon. A tizenéves rabló ellen rablás bűntette miatt indított eljárást a hatóság.

Forrás: SZOLJON

Leszúrta, elvágta a torkát és a fagyasztóba tette

Ecsegfalván hétfőn délután egy családi házban a fagyasztószekrényben találták meg a lakásban egyedül élő 53 éves férfi holttestét. Kiderült, egy 23 éves helyi büntetlen előéletű férfi ölte meg. Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy a sértett — akit már régóta ismert — vásárolt tőle egy GPS készüléket, melynek a vételárát nem volt hajlandó kifizetni. Emiatt múlt hét szombaton este a sértett lakásán összevesztek, majd az 53 éves férfi elzavarta a fiatalembert.

Egy órával később azonban telefonon visszahívta, a tettes vissza is ment a férfihez, aki – a gyanúsított vallomása szerint – egy késsel a kezében várta. Dulakodni kezdtek, az elkövető kiütötte a sértett kezéből a kést, majd azzal több alkalommal megszúrta a férfit, valamint a torkát is elvágta, mert hangosan kiabált. Ezután kiürítette a fagyasztószekrényt, és abba beletette a férfi holttestét, majd a vérét feltakarította.

A teljes cikk itt olvasható: http://www.beol.hu/bekes/kek-hirek-bulvar/leszurta-elvagta-a-torkat-majd-a-fagyasztoba-tette-aldozatat-304614

Emberrabló ügyvédpár: felfüggesztett börtön

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Békés Megyei Bíróság a napokban azt a bajai ügyvéd házaspárt, akiket az ügyészség egy helyi vállalkozó 2005-ös elrablásával vádolt meg. A sértett másfél évvel később tett feljelentést, időközben pedig elhunyt.

A teljes cikk itt olvasható: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/felfuggesztett-borton-az-emberrablo-ugyved-hazasparnak-304615

Tiszaderzs, Abádszalók, Kunmadaras: bozótvágó, balta a családok háborújában

Tiszaderzsen egy rendezvényen nézeteltérés támadt. Az eset még pénteken történt, csak most adott róla hírt a rendőrség.

Az történt, hogy egy helybeli lakos és két fia a szócsatát követően ütlegelni kezdtek egy abádszalóki lakost, akit a földön fekve megrugdostak. A segítségére siető szintén abádszalóki férfihez széket vágtak, a nőt pedig ruhájánál fogva elrángatták.  Ketten sérültek meg nyolc napon túl gyógyulóan, vagyis súlyosan.

Vasárnap délelőtt Abádszalókon megjelent az egyik sértett családja. Amint meglátták a családfő autóját, a kezükben lévő baltával, macsétával megrongálták a járművet, közben az utcáról kiabáltak, fenyegették a lakásban tartózkodókat. Mindkét család ellen csoportos garázdaság miatt indult eljárás.

*
Kunmadarason az egyik utcában lakó két család között tört ki pénteken, kora este szóváltás. Majd ezt követően az egyikük megjelent szomszédjánál, többször belerúgott a kapuba, ami beszakadt, megsebesítve ezzel a kapu mögött álló asszony jobb kezét. Az asszony könnyebb sérülést szenvedett, a garázdasággal megalapozottan gyanúsítható férfi ellen garázdaság miatt indult eljárás. Közben az intézkedés során arra is fény derült, hogy a sértett fia – aki bejelentést tett az esetről – ellen egy korábban a Ceglédi Rendőrkapitányság által kiadott körözés van érvényben, így a 44 éves férfit elfogták és előállították.

Forrás: BAON

Szarvas: drogdíler után nyomoznak

A szarvasi kapitányság bűnügyi osztálya május 5-én rendelt el nyomozást kábítószerrel való visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt — kaptuk a hírt Oltyán Sándor alezredes, rendőrségi főtanácsostól, a Szarvasi Rendőrkapitányság vezetőjétől.

A büntetőeljárás során gyanúsítottként kihallgattak egy szarvasi férfit, akiről bebizonyosodott, hogy megalapozottan gyanúsítható kábítószer terjesztésével.

Az ügyben több szarvasi fiatalt is kihallgattak, akik vélelmezhetően fogyasztottak kábítószert a közelmúltban. A büntetőeljárást szakértők bevonásával folytatja a Szarvasi Rendrőkapitányság.

Forrás: BEOL

Debrecen: vádló lett a megvádoltból

Azért küzdöttem végig a 9 évet, mert az ügyészség és a rendőrség kötelékéből távozniuk kell azoknak a személyeknek, akik kreálták ellenem ezt az ügyet – mondta Tóth Lajos vállalkozó, kommentálva az ellene indított büntető eljárás immár jogerős végeredményét, miszerint ártatlan.

Annak idején a Hotel Silver építésekor egy vállalkozó vele szemben fennálló tartozásából kreáltak a rendőrök zsarolási ügyet, majd előzetes letartóztatásba is helyezték, amit házi őrizet követett. Később hosszadalmas bírósági procedurával az összes vádat elutasította a bíróság, és kimondta a vállalkozó ártatlanságát, aki viszont már akkor feljelentette az ellene eljárókat, így az ügy folytatásaként újabb bírósági perekre lehet számítani.

Forrás: HAON

Kertszobrászat 2010

Kertszobrászat 2010





Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: