Izlandról újabb hamufelhőt kapunk – az egész nyarat tönkreteheti a vulkán

Egy hónappal az Eyjafjallajökull kitörése után semmi jele annak, hogy csitulna az izlandi vulkán működése, ezért szakértők arra számítanak, hogy a kitörés valószínűleg meg fogja zavarni a nyári vakációs terveket, és többletkiadást okoz a légitársaságoknak. Magyarország néhány nap múlva újra kaphat a vulkáni hamuból – prognosztizálta az ELTE tanszékvezetője.

Magyarország néhány nap múlva újra kaphat a vulkáni hamuból –hivatkozott pénteken az InfoRádió honlapja az ELTE tanszékvezetőjére.

Noha az áprilisi erős kitörés okozta globális zűrzavar már lecsillapodott, kisebb hamufelhők azóta is több helyen okoztak zavart a légi közlekedésben Izlandtól egészen az onnan 4100 kilométerre fekvő Törökországig.

A légiirányítók és a geológusok szerint Európának fel kell készülnie arra, hogy időnként hirtelen fel kell majd függeszteni a légi forgalmat, a változó széljárások mozgatta hamufelhők miatt.

A vulkán kitörését követően nem sokkal hatalmas mennyiségű, s a repülőgépek hajtóműveit eltömítéssel fenyegető vulkáni hamu árasztotta el Európa légterének északi részét, ezért április 15-től 20-ig lezárták a légifolyosókat. A légtérzárlatok miatt mintegy 10 millió utas rekedt a repülőtereken világszerte.

Azóta a hamufelhő megritkult de az észak-atlanti légi utakra is kiterjedt, naponta kitérőkre kényszerítve járatok százait.

Egyes társaságok már kínálnak biztosítást a vulkáni hamu miatti késések ellen, de ezek összege gyakran nem fedezi a jelentősebb váratlan költségeket, így a szállodai költségeket sem. Az egyik legnagyobb brit biztosító, a Direct Line pedig április 20-án bejelentette, hogy az általa kínált szolgáltatás nem terjed ki a hamu okozta károkra, mert az “utasok annak tudatában vásárolnak biztosítást, hogy baj van”.

Számos utas azonban a jelek szerint nem törődik a hamu okozta kockázattal. A vulkán közelében fekvő Norvégiában például az idegenforgalmi szakemberek szerint ezen a nyáron nem várható visszaesés a mediterrán járatokra történő foglalások számában. A Thomas Cook brit utazási iroda pedig csütörtökön arról számolt be, hogy az elmúlt négy hétben a nyári foglalások 5 százalékkal haladták meg a várakozásokat.

Az európai és az amerikai légi járatoktól is függő ír turisztikai központokban azonban sivár nyári szezonra számítanak, ha a vulkán nem áll le. A dublini kormány ezért figyelmeztette az idegenforgalom képviselőit, hogy a külföldiek kiesésének kompenzálására fordítsanak több figyelmet a belföldi és a komppal szállítható vendégekre.

Jose Luis Barrera, a Spanyol Geológusok Kollégiumának alelnöke szerint Európának minimum a nyári időszakra, de talán még annál is tovább fel kell készülnie a hamu okozta kellemetlenségekre. Emlékeztetett rá, hogy az Eyjafjallajökull legutóbbi kitörése 1821-től 1823-ig tartott. “Meg kell tanulnunk együtt élni a vulkánnal, ahogy a kaliforniai emberek megtanultak együtt élni a földrengés-fenyegetettséggel” – mondta Barrera.

A teljes cikk itt olvasható: http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-353460

Kertszobrászat 2010

Kertszobrászat 2010

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: