Özönvíz előtti ősműveltség és a boszniai piramisok – új tartalom a Kozmográfia oldalon

Viszokó, a Nap Piramisa

A boszniai Viszokó mellett feltárás alatt lévő piramisok egyiptomi szakemberek szerint a világ legrégebbi, legnagyobb, és legmesteribben tervezett piramisai. Az európai régészeti szövetség elnöke szerint természeti képződmények.

Egy rövid részlet Földvári Györgynek az Alföldi Élet Kozmográfia oldalán olvasható írásából:

A feltárt járatokban többek között magyar rovásírásos jelekre is bukkantak. Hogy a rovásírás mikor került oda, és kik rótták a kőre, még megfejtésre vár. Kb 30 000 éve a magasan a tengerszint felett fekvő építményeket árvíz öntötte el. (özönvíz?) Ennek üledékében találtak egy fadarabot, amelyet egy lengyel laboratóriumban C14-es vizsgálatnak vetettek alá. A vizsgálatot egy másik laboratóriumban megismételték. Mindkét vizsgálatból az derült ki, hogy az iszapban talált fadarab kb. 34 000 éves. A felfedezés helyéből és körülményeiből egyértelmű, hogy nem utólag került oda, tehát a piramisok alatti, és azokat összekötő járatok legalább ennyi idősek! Ha emberkéz alkotta őket, ez az első ismert emberi magaskultúra alkotása. Időközben kiderült, hogy a piramisok anyaga nem kő, hanem cement. Ezt a természet igazán ritkán állítja elő, különösen nem lépcsős piramis formába rendezve. Ha mégis, akkor ez csoda. Abban pedig komoly tudós nem hihet.

Kertszobrászat 2010

Kertszobrászat 2010

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: