Ezékiel és az Úr űrhajója – új tartalom a Kozmográfia oldalon

Ezékiel és az Úr űrhajója

Nem könnyű a próféták élete. Ezékielt is vetette a sors ide-oda, mígnem a Kébár folyó mellett olyasmi történt vele, amit feltétlenül írásba kellett foglalnia. Mert ha nem írta volna le, maga se hitte volna. Az Úr trónszéke felhőben és tűzben tűnt fel, és amikor leereszkedett, “mintegy üvegtenger közepén” állt. Mai fogalmainkkal: a fékezőrakéták hője megolvasztotta a homokot. “Négy lelkes állat” vette körül a trónszéket, ezeket elég körülményesen leírja a próféta, mert ezek voltak a legfurcsábbak számára, különösen a lábaikkal nem tudott mit kezdeni, amelyek simák voltak, mint a borjú lába, és ragyogtak, mint a simított érc színe, talpaik pedig körül valának rakva szemekkel. Mindenki ismeri a négy arcukat: ember, oroszlán, sas és bika-orca – de igazából nem ez a lényeg, hanem az, hogy meg nem fordultak játukban, közöttük valamiféle egybeszerkesztett kerekek mozogtak, ezek irányították mozgásukat, és mente, amerre a lélek vala menendő. Vagyis irányváltoztatáskor nem kellett megfordulniuk, mert valamelyik arcuk épp menetirányba állt. A szárnyak, amelyek összeértek, úgy forogtak, a fémlábak és a koordinációs szerkezet, mind arra mutat, hogy négy robot vette körül a leszállóegységet, amelyben az Úr úgy trónolt, hogy csak a elsőteste látszott ki a tűzből, de az is ragyogott. Az egészet szivárványszínű fény vette körül, az Úr dicsősége. Ezékielnek nincsenek fogalmai, hogy leírja ezt a látványt, és roppant tanulságos, ahogy egy ókori pásztor szóhasználatával irja körül az űrhajót és a csúcstechnológiás robotokat. Tovább…

Kozmográfia oldal tartalmából:

Atlantisz valószínűleg tényleg Afrika partjainál süllyedt el

“Özönvíz előtti” ősműveltség és a boszniai piramisok

Ezékiel próféta és az Úr űrhajója

Neobarokk szekrények eladók!

Neobarokk szekrények eladók!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: