Rövid hírek, 2010. július 27.

Halálos kerékpárosbaleset az 54-esen

Ma délelőtt az 54-es főúton halálos gázolás törént: egy autó ütött el egy 72 éves kerékpárost – tudtuk meg Rákosi Mihálytól, a Bács-Kiskun megyei rendőrség ügyeletes szóvivőjétől.

9:20-kor történt a baleset az 54-es főúton, a 93-as kilométernél, Sükösd külterületén. Egy 72 éves sükösdi férfi kerékpározott az úton. Balra akart kanyarodni, de éppen már előzte egy Peugeot 206-os, amit egy 33 éves, szintén sükösdi férfi vezetett. Így gázolta el a sofőr az elé kanyarodó kerékpárost, aki a helyszínen életét vesztette. 11 óráig teljes útzár mellett helyszíneltek a rendőrök – tudtuk meg a további részleteket Mihályné Bornemisza Eleonórától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.

Forrás: BAON

Kecskemét: rács mögött a lexikonos betörő

Összesen huszonnyolc kecskeméti betörést, illetve autóból való lopást ismert be az a nagykőrösi férfi, akit egy hete fogtak el a rendőrök. A tolvaj akciói során mindent elvitt, amit hirtelen észrevett a sötét lakásokban. A nyomozók még egy százéves lexikont is találtak nála.

Zsebrádiók, szerszámosdobozok, fülbevalók, nyakláncok, bankkártyák, személyi igazolványok, jogosítványok, női táskák mellett egy 1913-as kiadású Révai nagy lexikont is kiállítottak kedden a kecskeméti rendőrségen tartott sajtótájékoztatón. A számtalan tárgyat mind egy korábban péknek tanuló, de egyébként munkanélküli tolvaj, a 32 éves nagykőrösi F. Attila vitte el betörései során.

2007-ben követte el első akcióját, melyet még számtalan követett. Miután a rendőrök egy hete elfogták, összesen huszonnyolc betörést és lopást ismert be. Nagykőrösről járt át Kecskemétre „dolgozni”. Nem voltak tőle biztonságban a lakások a Rendőrfaluban, a Vacsiközben, a Petőfivárosban, a Szeleifaluban és a Kósafaluban sem.

Forrás: BAON

Orgovány: tömegverekdés a diszkóban

Hatalmas tömegverekedés volt a hétvégén egy orgoványi diszkóban, és a Kossuth Lajos utcán. Közel ötvenen verték egymást. Négyen megsérültek, két gépkocsit is megrongáltak. A rendőrök végül négy személyt vettek őrizetbe, de jelenleg is zajlik a verekedés körülményeinek kivizsgálása.

– Egy orgoványi diszkóban, később pedig az utcán tömegverekedés alakult ki szóváltást követően. A verekedésben egy körülbelül ötven fős spontán összeverődött társaság vett részt. Az első állampolgári bejelentést még több követte, 1 órától folyamatosan érkeztek rendőri egységek a helyszínre, és megkezdték a szembenálló verekedő csoportok szétválasztását – tudtuk meg Mihályné Bornemisza Eleonórától, a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.

Hajnali 3 óráig a rendőrök összesen 36 embert igazoltattak, és végül négy férfit vettek őrizetbe. A verekedésben két személy súlyosan, kettő pedig könnyebben sérült meg. Az indulatok annyira elszabadultak, hogy a verekedők két személygépkocsit is megrongáltak.

Forrás: BAON

Mikrobusz alá csúszott a motor: egy halott

Halállal végződött ma reggel az 52-es főúton történt baleset. A nyomvályús, nedves úton egy motor egy kisbusz alá csúszott.

Reggel 8 órakor egy motoros egy kisbuszt akart megelőzni az 52-es főút 21-es kilométerénél, a fülöpházi bekötőútnál, ám a nyomvályús és nedves úton a motor megcsúszott és a kisbusz alá került. A baleset következtében a motoron utazó 44 éves derecskei nő a helyszínen életét vesztette, a motort vezető 45 éves derecskei férfi könnyebben sérült.
A román állampolgárokat szállító mikrobusz árokba borult, ebben egy személy sérült könnyebben – tudtuk meg Mihályné Bornemisza Eleonórától, a Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől. A helyszínen teljes útzár mellett vizsgálták a baleset körülményeit.

Forrás: BAON

Debrecen: ifjú rablónő a Petőfi téren

három személyt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett miatt vettek őrizetbe a debreceni nyomozók.  A 22 éves nő valamint 20 és 17 éves társa, 2010. július 22-én Debrecenben a Petőfi téren két férfitől vette el értékeit. Amíg a nő átkutatta a zsebeiket, addig társai késsel fenyegették a sértetteket.  A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a három büntetett előéletű gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezte.

Százmillió után nyomoznak a székkutasi téeszben

Székkutas – Csikós Ferenc tagként fordult a bírósághoz, míg Lázár János vásárhelyi országgyűlési képviselő az ügyészségnél tett feljelentést a székkutasi Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezetnél tapasztalt anomáliák miatt.

Többek között arra keresik a választ: hová tűnt 100 millió forint, vagy hogyan keletkezett 20 milliós terményhiány. Szenti Imre elnök visszautasítja a visszaélésekkel kapcsolatos felvetéseket.

Forrás: Délmagyar.hu

Orosháza: vonatnak hajtott a kerékpáros

Egy 77 éves orosházi férfi a vasútállomás felől a sínek melletti rakodó területen biciklizett az Iglói út felé. Mikor az Iglói úthoz ért, a vasúti átjáró félsorompója már lecsukódott, a lámpa is tilos jelzést mutatott, mert éppen Szeged felől érkezett egy Békéscsabára tartó vonat. A bácsi azonban nem állt meg, és nekihajtott a vonatnak, ami elsodorta. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban már nem tudtak rajta segíteni, életét vesztette. A baleset körülményeit az Orosházi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Forrás: Objektív Hírügynökség

Forgalmi változások a Forma 1 miatt

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is forgalmi változásokat léptet életbe a Forma–1 miatt az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az M3-as autópályán, Budapest és Mogyoród között.

A társaság kedden az MTI-vel azt közölte: a hét végi események idejére az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontja és a Ring pihenőhely között a leállósávon külön forgalmi folyosót alakítanak ki a VIP-vendégek részére. A többi néző a 19-es kilométernél létesített ideiglenes lehajtón vagy a 23-as csomópontnál hagyhatja el a gyorsforgalmi utat.

Változás az elmúlt évekhez képest, hogy hétfő este átadták az M31-es autópályát, így másik útvonalon is megközelíthető a Hungaroring. Akik az M31-es felől érkeznek, azok az M3-as 23-as csomópontját használhatják letérésre.

A teljes cikket itt olvashatják: http://www.mno.hu/portal/727277

Nokedli zöldségtolvajt fogott

Keddre virradóra tolvajok másztak be egy tiszadadai ház kertjébe, ahonnan burgonyát, paprikát, hagymát szedtek fel. A lopással okozott kár legalább tízezer forint.

A helyszínen talált nyomok alapján a rendőrök úgy ítélték meg, hogy érdemes kutyát indítani a tolvajok után. Bár a tettesek szétváltak, Balázska Tibor zászlós és Nokedli kutyája követték a szagnyomokat, melyek a település másik utcájában álló házig vezettek. A rendőrök itt megtalálták a lopott zöldségek nagy részét. A rendőrök eddig egy 13 éves fiút hallgattak meg, társai felkutatása még folyik. Az eljárás során az is kiderült, hogy a gyerek a környéken elkövetett más vagyon elleni bűncselekményekkel is kapcsolatba hozható.

Forrás: MNO -Police.hu

Az Élet-lapok induló gazdasági sajtóblogja

Az Élet-lapok induló gazdasági sajtóblogja

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: