A Csabai Kolbász Fesztivál programja a Világutazó főoldalán

2010. október 25.

A 2010-es Csabai Kolbász Fesztivál október 28-án kezdődik, és 31-éig tart. Programajánlót és fotókat itt közlünk:

http://vilagutazo.wordpress.com/2010/10/25/ujra-csabai-kolbaszfesztival/

 

______________Reklám_______________________________

______________________________________________________


A Bárka. Filmregény Noéról, folytatásokban

2010. október 24.

Földvári György most készülő filmregénye kerül az olvasók elé, szinte az egyes oldalak elkészülésének pillanatában. A szerző várja az olvasók véleményét, javaslatait. A filmregény egyszerre jelenik meg a Folytatásos regények című WordPress-blogban (jobboldalt a csíkra kattintva, illetve itt a bárka képére kattintva elérhető), illetve a Facebook Magyar Élet című oldalán.

A szerző az 1970-es évek dereka felé a Pécsi Egyetemi Könyvtárban dolgozott, és megismerkedett a Sziriat Oszlopai című, a vízözönről szóló hagyományokból élő vízözöntörténetet építő kitűnő könyv szerzőjével, Várkonyi Nándorral. Az író akkor már visszavonultan élt, nagyothallása szinte falak közé zárta. Ám a könyvéből született annak idején Kodolányi János Vízözön című regénye, amely a sumér eposzi történetet dolgozta fel.
Várkonyi felvetette Földvárinak: ha már elég idős lesz ahhoz, hogy elkezdje: írja meg a másik végéről az özönvizet: a bibliai Noé és a bárka történetét, amelyről amúgy sokkal kevesebbet tudunk, mint Ut-Napistimről és az ő bárkájáról.
Most jött el az idő. A filmre kívánkozó regény elkezdődik, folytatásai hetenként olvashatók.

Karácsonyi ajándékot keres? - Nézzen be hozzánk!


Katasztrofális aszályok jönnek – új tartalom a Klímaváltozás oldalon

2010. október 22.

A világ nagy részét szélsőséges aszályok sújthatják a következő három évtizedben, hacsak nem sikerül érdemben mérsékelni az üvegházgáz-kibocsátást – derül ki egy tudományos kutatásból.

A következő évtizedekben kiterjedt aszályok lehetőségével kell szembenéznünk, jóllehet ezt még nem ismerte fel teljes körűen sem a közvélemény, sem a klímatudományi kutatóközösség … Ha a tanulmány előrejelzései csak közelítőleg is megvalósulnak, a társadalmi következmények világszerte hatalmasak lesznek” – fogalmazott Aiguo Dai, az amerikai Országos Légkörkutató Központ (NCAR) kutatója, a vizsgálat vezetője.

A cteljes cikket lásd itt: https://alfoldielet.wordpress.com/klimavaltozas

Karácsonyi ajándékot keres? - Nézzen be hozzánk!

 


Megnyílt az alkotó és tanító Békés megyei pedagógusok kiállítása

2010. október 20.

 

Deliné Szabó Éva, Ilyés Anna, Krucsóné Gergely Erzsébet

Kedd este megnyílt a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeumban a Harruckern János Közoktatási Intézményben tanító három művésztanár kiállítása. Ilyés Anna keramikus iparművész, Deli Zoltánné Szabó Éva festő, tűzzománc-készítő és Krucsóné Gergely Erzsébet festő, grafikus kiállítása már csak azért is nagy jelentőségű, mert a múzeum egy olyan funkcióval gyarapodott, amely az országban egyedülálló: a megyében oktató tevékenységet végző képző-és iparművészek munkáinak bemutatása az ország hasonló intézményeiben még “nem divat”. Ugyanakkor a Harruckern kulturális rendezvényei is most indultak el, hagyományteremtő jelleggel, épp ezért hiányoltuk a megnyitóról a Békés Megyei Hírlap és a helyi televízió munkatársait. A kiállított alkotások színvonala indokolttá tette volna a sajtó- és médiajelenlétet, de ez még pótolható. A megnyitóról tekintsék meg képeinket!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.


Fél évi bérrel tartozik a Ganz-Röck – csütörtökön eldőlhet a gyár sorsa

2010. október 20.

Az érintettek egy része sokat várt attól a tárgyalástól, amit kedden délelőtt tartottak Kiskunfélegyházán a Ganz-Röck gyárában kialakult helyzetről. Most ültek először egy asztalhoz a tulajdonosi kör, a munkáltató, az önkormányzat, valamint a sztrájkoló munkások képviselői. A megbeszélésen hívatlanul megjelent dr. Garai István MSZP-s országgyűlési képviselő is, de azt jelenlétében nem kezdték el. Czomba Sándor nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár kizárólag a tulajdonosok és a sztrájkolók képviselőivel ült le tárgyalni, valamint Kapus Krisztián polgármesterrel.

__________________Reklám__________________________

Karácsonyi ajándékot keres? - Nézzen be hozzánk!

______________________________________________

A megbesszélés után Cselkó Lőrinc, a sztrájkbizottság tagja elmondta, hogy az államtitkár a szakszervezet meghívására érkezett Kiskunfélegyházára, hogy tájékozódjon a kialakult helyzetről. A dolgozók elmondták, hogy végső kétségbeesésükben sztrájkolnak, amitől azt remélik, hogy megkapják az elmaradt hat havi bérüket.

Czomba Sándor érdemben nem nyilatkozott a megbeszélésen elhangzottakról.

Szentesi Lászlóné az igazgatósági tanács elnöke újságírói kérdésre elmondta, hogy mintegy kétszázötven millió forint az az összeg, amit a dolgozóknak meg kellene kapniuk a Ganz-Röcktől. Arra azonban nem tudott választadni, hogy ezt mikor tudják majd kifizetni.
A hétfői közgyűlésen a tulajdonosok azt mondták, hogy saját erőből, saját pénzügyi forrás biztosításával, a működőképességet nem tudják helyreállítani. Külső befektetővel lehetséges lenne, és akkor ha a 2,071 milliárd forint hitelt megkapnák. Amennyiben a feltételek nem teljesülnek, akkor csak egy lehetőség marad, a fizetőképtelenség bejelentése, nyilatkozta Szentesiné.

Kapus Krisztián úgy értékelte a tanácskozást, hogy fontos lépést tettek a tizenkét napja sztrájkolók ügyében, mert sikerült mindenkit egy asztalhoz ültetni. A városvezető bízik abban, hogy a dolgozók megkaphatják bérüket, és abban is, hogy a gyár talpraáll.

Forrás: BAON

 


Békés megyei művésztanárok kiállítása a Munkácsy Múzeumban

2010. október 14.

A Harruckern János Közoktatási Intézmény három képző- és iparművész tanárnőjének kiállítása nyílik október 19-én este ötkor Békéscsabán, a Mukácsy Mihály Múzeumban, a kiállítók: Ilyés Anna, Deli Zoltánné Szabó Éva és Krucsóné Gergely Erzsébet. A kiállítást megnyitja Flóra Virág képzőművész és Antalné Erdélyi Dóra ÁMK-igazgató, a résztvevőket köszönti Farkas Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke és Dr. Szatmári Imre megyei múzeumigazgató. A kiállítás a múzeum nyitvatartási idejében november 25-ig látogatható.


Rövid hírek, 2010. október 14.

2010. október 14.

Súlyos balesetek Csongrád megyében

Életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter vitte kórházba azt a 23 éves hódmezővásárhelyi nőt, aki kerékpárjával egy autó elé hajtott csütörtökön kora reggel Hódmezővásárhelyen – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a megyei RFK sajtószolgálatától.

A nő az Erzsébeti úton Erzsébet irányába haladt a kerékpársávon. Az egyik telephelynél balra nagy ívben bekanyarodott, azonban nem adott elsőbbséget a vele szemben közlekedő Skoda Octaviának, ami elütötte. A mentőszolgálat helikoptert irányított a helyszínre, ők vitték a szegedi Traumatológiai Klinikára az életveszélyesen sérült nőt.

Tegnap késő este a 45-ös számú főúton Szentes határában is súlyos baleset történt. Egy 43 éves nő autójával lekapott az útról, majd megpördült és felborult. Az életveszélyesen megsérült nőt a tűzoltók szabadították ki a járműből. A balesetben ittasság nem játszott szerepet.

Forrás: Objektív Hírügynökség


Kiszombor: rablás a kocsmában

Elvette a pénzt, majd nem akarta visszaadni. Amikor visszakérték, elverte a tulajdonost. A Makói Rendőrkapitányság rablás miatt vette őrizetbe a kocsma egyik vendégét – értesült az OBJEKÍV Hírügynökség a megyei RFK sajtószolgálatától.

A Makói Rendőrkapitányságra szerdán érkezett bejelentés arról, hogy súlyosan megsérült egy férfi, miután egy kocsmai szóváltást követően megverték. A nyomozás adatai szerint a 39 éves gyanúsított Kiszombor egyik kocsmájában italozott, amikor a pultnál mellé állt egy nő, akinél két húszezres volt. A férfi kikapta a nő kezéből a papírpénzeket azzal, hogy az neki is kell. A nő segítséget kért a férfjétől, aki kérdőre vonta a gyanúsítottat. Erre a férfi dühbe gurult, majd karjánál fogva kiráncigálta a kocsmából a sértettet, akit annyira elvert, hogy 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A férfi csak másnap ment kórházba, onnan értesítették a rendőrséget is. A Makói Rendőrkapitányság a bűncselekmény 39 éves feltételezett elkövetőjét tegnap előállította, majd kihallgatását követően rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette. A rendőrség kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatását.

Forrás: Objektív Hírügynökség


46 millió forint értékű csempészcigarettát foglaltak le Szabolcsban

Rekord mennyiségű – 46 millió forintot meghaladó – cigaretta-felderítés történt a napokban Szabolcs – Szatmár – Bereg megyében – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Sipos Jenő a VPOP szóvivője.

A Vám- és Pénzügyőrség Észak–alföldi Regionális Nyomozó Hivatalának munkatársai a rendőrség értesítésére megjelentek egy őri ingatlanon, ahol eredetileg más bűncselekmény gyanúja miatt tartottak házkutatást. A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai felfedezték, hogy ingatlan több helyiségében nagy mennyiségű magyar adójegy nélküli dohányáru található.

A pénzügyőr nyomozók átvizsgálták a területet és a ház garázsában lévő Peugeot típusú gépkocsit, melynek átalakított padlólemeze alatt további ukrán zárjeggyel ellátott cigarettát találtak.

A pénzügyőrök lefoglalták a különösen nagy mennyiségű, mintegy 55.400. doboznyi adózatlan cigarettát és a szállítására használt tehergépkocsit. Az ingatlanon tartózkodó három személyt gyanúsítottként hallgatták ki jelentős értékű jövedéki termékre elkövetett jövedéki orgazdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Ezen bűncselekményért 3 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Forrás: Objektív Hírügynökség


Szeged: tényleges életfogytiglan a családirtónak

Jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a Szeged-gyálaréti férfit, aki egy vascsővel agyonverte a nagymamáját, egy baltával végzett élettársával, kilenc hónapos kisfiát pedig megfojtotta.

A táblabíróság előre kitervelten, aljas indokból, több ember, közöttük egy tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a 24 esztendős férfit.

Forrás: MNO


Gyomaendrőd: tűzoltók bontják a porig égett raklapgyár maradványait

Szerda este tíz órára sikerült eloltani a tüzet, egészen pontosan lefeketíteni a területet a szinte porig égett gyomaendrődi raklapgyárban.

A gyomaendrődi tűzoltók munkagépekkel jelenleg, a tűzeset másnapján is dolgoznak az üzemcsarnok szétszerelésén. A szóvivő egyébként megerősítette, hogy az üzemben több gázpalack is volt, amelyekből kettő szinte biztosan felrobbant, további négyet pedig a tűzoltók hoztak ki onnan. A tűz keletkezésének okát a szarvasi tűzoltóság munkatársai vizsgálják.

Forrás: BEOL

Karácsonyi ajándékot keres? - Nézzen be hozzánk!