Ebadó – “nálunk nincsenek kutyák”

2011. november 19.

Az egyik legtöbbet emlegetett újítás az ebadó bevezetése, ami erősen megosztotta a közvéleményt. Más kérdés, hogy Békés megyében például az általunk megkérdezett önkormányzatok nem tervezik a tehertétel bevezetését.

Bojczán Endre, Dombiratos polgármestere például kerekperec kijelentette, hogy a településükön nincs kutya.
— Legalábbis mi nem tudunk róla! Ezért ebadó bevezetését sem tervezzük — fogalmazott.

Mint mondta, a lakosok nem terhelhetők tovább. Ha bevezetnék az ebadót, úgysem vallaná be senki, hogy van kutyája. Már a kötelező oltás is problémát jelent a költségek miatt.

Az ebadó alól egyébként többek között a mentő-, a jelző-, a vakvezető, a rokkantsegítő állatok, a menhelyen élő vagy onnan elhozott és az ivartalanított kutyák is mentességet kapnak. A veszélyesnek minősített kutyákért évente 20 ezer, az egyéb ebekért 6000 forintot szedhetnek be az önkormányzatok.

Forrás: BEOL


Demján Sándor: a művészetre semmi szükség

2011. május 3.

Demján Sándor a Miskolci Egyetem diplomaosztó ünnepségén tartott beszédében úgy fogalmazott: jelenleg nem még több művészre van szüksége ennek az országnak, hanem dolgozó, termelő emberekre. Ő maga betiltaná a művészeti szakköröket azokban az iskolákban, ahol nincs legalább kétszer annyi technikai szakkör.

Ha Balzac élne, elismerően csettintene: újabb vérbően hülye gazdagember az Emberi Színjátékba! Sőt, akár a főhős a százegyedik kötethez!

Milyen társadalom az, amelyik ilyen embereknek beleszólást enged az ország életének alakításába? Milyen felsőoktatási intézmény, amelyik szó nélkül eltűri, hogy ilyen rövidlátóan buta vélemény elhangozhassék egy akármilyen ember szájából a legfontosabb éves rendezvényén? Vajon mit adott cserébe az egyetemnek Demján úr, hogy vezérszónok lehessen? Hol a határ? Meddig meghatározó, hogy kinek mennyi pénze van? Kultúrpolitikusaink vajon hogyan reagálnak? Netán befogják a szájukat, mert Demján az “anyagilag meghatározó” elit egyik vezéralakja? Folytatják azt, amit szocialista-liberális kormányaink elkezdtek? Csak a technika, csak a műszaki “műveltség” az, amely jobbá teszi a világot? Demján úrnak persze hogy nincs szüksége művészekre, legfeljebb a plázái tervezéséhez, díszítéséhez, ahhoz, hogy az emberek egyáltalán odamenjenek vásárolni. Demján úr csak azt sajnálja, hogy ezekért a dolgokért fizetni kell, mert ezek az ingyenélők nem hoznak létre tömegtermelést, ami hozza a hasznot… Persze a formatervezők, dizájnerek munkája is teljesen felesleges, hiszen a tömeg hülye, ha eléggé be van reklámozva, a rém ronda árut is megveszi… Csak ne kellenének a reklámokhoz is azok az ingyenélő művészek!

Demján úrnak ajánlom szíves figyelmébe az Ember tragédiáját és benne Michelangelo széklábait – bár nem hiszem, hogy látta vagy olvasta, hiszen ennek amúgy semmi köze a technikához!

Ha ebből nem lesz botrány, Magyarországnak tényleg nem kell a művészet.

Az íróknak, művészeknek komolyan el kell gondolkodniuk, hogy netán ne költözzenek el mondjuk Írországba, ahol adómentes az írói, művészi tevékenység. Ugyanis ők, az írek, tudnak valamit, amit Demján úr és a többiek nem. Mert lehet egy pénzembernek szava, hatalma, amíg él, de ha nem köthető hozzá (a pénzéhez!) legalább egy jelentős műalkotás létrejötte, halála után egy évvel a kutya nem emlékszik rá!

De nem kell feltétlenül nyomot hagyni a világban – amíg élünk, éljünk gazdagon a termelő emberekből! Éljen és virágozzék Demjánia!

Földvári György

művész, író, nem-termelő ember

Vágatlan interjú. Forrás: Tv2

http://tv2.hu/tenyek/video/vagatlan-interju-demjan-sandor-ram-soha-nem-hallgatnak


Drágul a cukor? – Fizessen az EU!

2011. március 3.

Az észak-afrikai események hatására Magyarországon 100 százalékkal ment fel a cukor ára. Hogy miért? mert az Európai Unió még belépésünk előtt hitelezett Brazíliának. Ez önmagában nem bűn, mindössze vétkes könnyelműség. De Franciaországnak, Németországnak volt felsleges pénze, könnyen adták. Brazília aztán bejelentette: nem tud törleszteni, mert nincs miből. Legfeljebb cukorral, mert cukornádja az van bőviben, és csak gyűlik a nádcukor a raktárakban, mert az európaiaiknak helyben van a répacukor, nem kell óceánokon át szállítani, munkát ad sok embernek, és még olcsóbb is egy kicsit.

Az EU zseniális pénzügyesei megorganizálták, hogy fizethessenek a délamerikaiak természetben. Ehhez mindössze az kellett, hogy Magyarország 10 cukorgyárából 9-et bezárathassanak, hogy az EU országaiban drasztikusan csökkentsék a cukorrépa termelését és feldolgozását.

És akkor, beütött a líbiai válság. Brazília egy pillanat alatt felmondta a törlesztést, mivel cukor helyett bioüzemanyagot állít elő a cukornádból. Mi, magyarok, ettől kezdve háromszoros áron vesszük a cukrot. AZ EU-nak kutyakötelessége lenne azonnal intézkedni: cukorárkompenzációt fizetni nekünk, magyaroknak, méghozzá nem a kormánynak, hanem személy szerint mindenkinek egy kiszámított átlagos cukorfogyasztásra, azon kívül támogatni Magyarország területén legyalább három új cukorgyár felépítését és elindítását. Természetesen a szükséges cukorrépamennyiség megtermelésének finanszírozása is Az Unió feladata. Ezt a magyar politikának kellene elérnie. Ugyanis, ha ezek után még mindig a brazil cukorra számít az Unió, akkor valaki nem normális az apparátusban. Ha érdemi lépések nem történnek az ügyben, fontolóra kell venni, hogy az EU vagy az ország érdekei a fontosabbak, és akár az Unióból való kilépést is kilátásba kell helyezni, lévén hogy nem vagyunk kötelesek Európa hülyeségéért helytállni, elég nekünk a saját eddigi, elhibázott és szervilis EU-politikánkért.

Tizenegyes


Félmilliárdos adócsalás Debrecenben

2010. november 15.

Óriási mértékű adócsalást tárt fel a Vám- és Pénzügyőrség Észak–alföldi Regionális Nyomozó Hivatala egy debreceni székhelyű – gabona felvásárlással és értékesítéssel foglalkozó – cég vonatkozásában – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Sipos Jenő a VPOP szóvivője.

A 2006. és 2007. évben a Kft. bruttó 969 milliós gabonaértékesítést bonyolított országszerte, a terményeket viszont számla és felvásárlási jegy nélkül szerezte be.

Az APEH felé benyújtott bevallásokban minimális fizetendő ÁFÁ-t vallott, oly módon, hogy beszerzései igazolására fiktív költségszámlákat használt fel, értékesítései döntő részét pedig nem vallotta be.

Az ügyvezető azáltal, hogy eltitkolta értékesítéseit, és bevallásában valótlan tartalmú beszerzési számlákat szerepeltetett két év alatt összesen 241 millió forint adóhiányt okozott ÁFA adónemben.

A valótlan számlák szerepeltetése, és valós bevételek eltitkolása kihatott a Kft. társasági adóbevallásaira és különadójára is, mely szerint 2006-2007. években társasági adónemben 204 millió, míg különadóban 34 millió forintos adóhiány keletkezett.

A félmilliárd forintos adócsalás tettese beismerő vallomást tett.

A pénzügyőr nyomozók vádemelési javaslattal továbbították a nyomozati iratokat az ügyészség felé. A bűncselekményre a törvény 2 – 8 évig terjedő szabadságvesztés büntetés kiszabását rendeli.

Forrás: Objektív Hírügynökség

______________________Hirdetés__________________________

Művészeti bolt a neten

Művészeti bolt a neten - ajándékok, képeslapok, kerámiák, könyvek

 


Fél évi bérrel tartozik a Ganz-Röck – csütörtökön eldőlhet a gyár sorsa

2010. október 20.

Az érintettek egy része sokat várt attól a tárgyalástól, amit kedden délelőtt tartottak Kiskunfélegyházán a Ganz-Röck gyárában kialakult helyzetről. Most ültek először egy asztalhoz a tulajdonosi kör, a munkáltató, az önkormányzat, valamint a sztrájkoló munkások képviselői. A megbeszélésen hívatlanul megjelent dr. Garai István MSZP-s országgyűlési képviselő is, de azt jelenlétében nem kezdték el. Czomba Sándor nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár kizárólag a tulajdonosok és a sztrájkolók képviselőivel ült le tárgyalni, valamint Kapus Krisztián polgármesterrel.

__________________Reklám__________________________

Karácsonyi ajándékot keres? - Nézzen be hozzánk!

______________________________________________

A megbesszélés után Cselkó Lőrinc, a sztrájkbizottság tagja elmondta, hogy az államtitkár a szakszervezet meghívására érkezett Kiskunfélegyházára, hogy tájékozódjon a kialakult helyzetről. A dolgozók elmondták, hogy végső kétségbeesésükben sztrájkolnak, amitől azt remélik, hogy megkapják az elmaradt hat havi bérüket.

Czomba Sándor érdemben nem nyilatkozott a megbeszélésen elhangzottakról.

Szentesi Lászlóné az igazgatósági tanács elnöke újságírói kérdésre elmondta, hogy mintegy kétszázötven millió forint az az összeg, amit a dolgozóknak meg kellene kapniuk a Ganz-Röcktől. Arra azonban nem tudott választadni, hogy ezt mikor tudják majd kifizetni.
A hétfői közgyűlésen a tulajdonosok azt mondták, hogy saját erőből, saját pénzügyi forrás biztosításával, a működőképességet nem tudják helyreállítani. Külső befektetővel lehetséges lenne, és akkor ha a 2,071 milliárd forint hitelt megkapnák. Amennyiben a feltételek nem teljesülnek, akkor csak egy lehetőség marad, a fizetőképtelenség bejelentése, nyilatkozta Szentesiné.

Kapus Krisztián úgy értékelte a tanácskozást, hogy fontos lépést tettek a tizenkét napja sztrájkolók ügyében, mert sikerült mindenkit egy asztalhoz ültetni. A városvezető bízik abban, hogy a dolgozók megkaphatják bérüket, és abban is, hogy a gyár talpraáll.

Forrás: BAON

 


A bankvilág hiénái zsákmányállatnak tekintették az ügyfeleket

2010. október 6.

A hiteltörlesztés nehézségei olyan mértékben szaporodtak el, hogy ezt csak egy parlamenti döntéssel lehet valamelyest megakadályozni – így indokolta a bajba jutott lakáshiteleseket megsegítő törvényjavaslatot Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, a javaslat egyik benyújtója, a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában szerda reggel.

Kijelentette: a pénzvilág hiénái zsákmányállatnak tekintették a hitelért folyamodó ügyfeleket.

A cikk itt folytatódik: http://magyarelet.wordpress.com/2010/10/06/a-penzvilag-hienai-zsakmanyallatnak-tekintettek-az-ugyfeleket-harrach-peter-a-duna-tv-ben/

ajándékok, képeslapok, kerámiák, könyvek


Az ötöslottó 35. heti nyerőszámai és nyereményei

2010. szeptember 5.

Az ötöslottó 2010. szeptember 4-én megtartott 35. heti számsorsolásán kihúzott nyerőszámok: 15, 37, 46, 55, 59. Öttalálatos nem volt, a 4-esekre 1 435 095, a 3-asokra 16 550, a 2-esekre 1 310 forintot fizetnek. A jövő héten az öttalálatos várható nyereménye 250 millió forint.

Forrás: Szerencsejáték Zrt.

Művészeti bolt a neten

Művészeti bolt a neten


A Gazdasági Versenyhivatal betiltotta a HEP és az Exit Finance Konstitucion hitelezéssel kapcsolatos reklámját

2010. szeptember 1.

A GVH ideiglenes intézkedéssel megtiltotta, hogy a Hungarian Economy Partners Kft. és az EXIT FINANCE CONSTITUTION Kft. meghatározott tartalmú reklámjait megjelentesse.  “Nem hitelképes? Nehezen teljesíthetők a banki feltételek?” kezdetű reklámokat érinti a tiltás…

A GVH – a SWISS INVEST 2009 Hungary Pénzügyi Szolgáltató Kft., valamint az EUROMOBILIEN Hungary Pénzügyi Szolgáltató Kft. után – két újabb fogyasztói csoportokat szervező vállalkozás számára tiltotta meg ideiglenes intézkedéssel meghatározott tájékoztatásaik közzétételét. A Hungarian Economy Partners Kft. -nek és az EXIT FINANCE CONSTITUTION Kft. -nek már a versenyfelügyeleti eljárás során, a GVH esetleges jogsértést megállapító határozatának meghozatala előtt gondoskodnia kell arról, hogy a GVH ideiglenes intézkedést kiszabó végzésében meghatározott tartalmú reklámok ne jelenhessenek meg.

Amennyiben az eljárás alá vontak nem teljesítenék fenti kötelezettségüket, a végrehajtás GVH általi elrendelésére, illetve végrehajtási bírság kiszabására számíthatnak.

A két vállalkozással szemben a GVH – hasonlóan az elmúlt években a fogyasztói csoportokat szervező vállalkozásokkal szemben lefolytatott eljárásaihoz – azért indított versenyfelügyeleti eljárást, mert a vállalkozások hirdetéseikben nem vagy nem egyértelműen adnak információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól. A vállalkozások újságokban megjelent tájékoztatásai összhatásukban azt a látszatot keltik, mintha e cégek kölcsönt, hitelt nyújtanának. A fogyasztók a kínált összeg mértékére, a futamidőre és a havi törlesztőrészletre utaló reklámok elolvasásakor arra a következtetésre juthatnak, hogy a reklámozott szolgáltatás igénybevétele esetén azonnal megkaphatják az általuk igényelt összeget, amelyet ezt követően havonkénti törlesztéssel fizetnek vissza. Az ügyfelek annak reményében köthetnek szerződést a fogyasztói csoport szervezőjével, hogy hamarosan pénzhez jutnak.

Csakhogy a Hungarian Economy Partners Kft. és az EXIT FINANCE CONSTITUTION Kft. nem hitelezéssel, hanem fogyasztói csoportok szervezésével és működtetésével foglalkozik, hitelt nem is nyújthatnának.. A szolgáltatás iránt érdeklődő és azt igénybe vevő fogyasztók számára a cégek tevékenységének ezen jellegzetessége sok esetben még a szerződéskötéskor sem derül ki. A fogyasztók jellemzően nincsenek tudatában annak, hogy a fogyasztói csoport nem nyújt hitelt, részben a szerencsétől függ, hogy a futamidőként megjelölt időtartam során mikor jut a tulajdonjoghoz és az sem ismert előttük, hogy nem készpénzhez jutnak.

A vállalkozások az átlagosnál jóval kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, jellemzően anyagilag megszorult, a hitelintézetek banki szolgáltatásaiból kirekesztett (BAR-listások, nyugdíjasok) fogyasztókat célzó intenzív reklámtevékenységet folytatnak. A Hungarian Economy Partners Kft. már 2009 szeptemberétől nagy számban teszi közzé a Blikk, a Bors, a Nemzeti Sport és a Metropol című lapokban reklámjait, melyek többek között az alábbi tartalommal jelennek meg:

Nem hitelképes?
Nehezen teljesíthetők a banki feltételek?
Van más lehetőség!!!
Fogyasztói csoport mindenkinek
(BÁR-listásoknak és nyugdíjasoknak is)!

Hívjon minket bizalommal most!
1.000.000 Ft havi 8.700 Ft-tól
2.000.000 Ft havi 17.400 Ft-tól
3.000.000 Ft havi 26.100 Ft-tól
5.000.000 Ft havi 43.500 Ft-tól
10.000.000 Ft havi 87.000 Ft-tól

Hirdetésünk nem teljes körű, kérjük, hogy részletes tájékoztatásért keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Pénzre van szüksége-
Nehezen teljesíthetők a banki feltételek-
Van más lehetőség!!!

Fogyasztói csoport mindenkinek
(BÁR-listásoknak és nyugdíjasoknak is)!
Hívjon minket bizalommal most!

1.000.000 Ft havi 4.167 Ft-tól
2.000.000 Ft havi 8.334 Ft-tól
3.000.000 Ft havi 12.501 Ft-tól
5.000.000 Ft havi 20.835 Ft-tól
10.000.000 Ft havi 41.670 Ft-tól

Hirdetésünk nem teljes körű, kérjük, hogy részletes tájékoztatásért keresse fel ügyfélszolgálatunkat

Az EXIT FINANCE CONSTITUTION Kft. 2010 januárjától 2010 májusáig a Bors, a Napi Ász, a Blikk, a Metropol, a Helyi Téma (XIX. kerületi kiadás), a Budapest Piac és a Budapest Újság City című lapokban jelentetett meg számos reklámot. Ezekben egyebek között az alábbiakat hirdette:

Nem hitelképes?
Elutasítják a bankok?
A lehetséges megoldás:
Fogyasztói csoport mindenkinek!
BAR-listásoknak és NYUGDÍJASOKNAK IS!

1.000.000 Ft havi 6.900 Ft/hótól
3.000.000 Ft havi 20.700 Ft-tól
5.000.000 Ft havi 34.500 Ft-tól
10.000.000 Ft havi 69.000 Ft-tól
20.000.000 Ft havi 138.000 Ft-tól

Hívjon minket!

Kérjük, hogy részletes tájékoztatásért keresse fel Ügyfélszolgálatunkat. Hirdetésünk nem teljes körű.

1.000.000 Ft már FIX 6.900 Ft/hótól

Gazdasági válság?
Nehezen teljesíthető banki feltételek?
Mi nem ismerünk akadályt!

2.000.000 Ft havi 13.800 Ft/hótól
3.000.000 Ft havi 20.700 Ft-tól
5.000.000 Ft havi 34.500 Ft-tól
10.000.000 Ft havi 69.000 Ft-tól
20.000.000 Ft havi 138.000 Ft-tól

Hívjon minket!
Fogyasztói csoport mindenkinek! BAR-listásoknak és Nyugdíjasoknak is!
Hirdetésünk nem teljes körű. Részletes tájékoztatásért hívja Ügyfélszolgálatunkat

A szóban forgó két eljárásban a GVH Versenytanácsa úgy ítélte meg, hogy az ideiglenes intézkedés elrendelésének hármas feltételrendszere fennáll. Azaz a magatartás a) a törvény rendelkezéseibe ütközik, b) sérti az érdekeltek jogi vagy gazdasági érdekeit, illetve c) a magatartás további folytatásának megtiltása, a törvénybe ütköző állapot megszüntetésének elrendelése halaszthatatlanul szükségesnek, célszerűnek mutatkozik az érdekeltek jogi vagy gazdasági érdekeinek védelme miatt.

A magatartás törvénybe ütköző volta

A GVH és a bíróság korábbi döntései alapján a fogyasztói csoportokat szervező vállalkozásoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a) a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos reklámoknak a sajátos vásárlási társulás lényeges elemeire, sajátosságaira ki kell terjednie, b) az előtakarékossági jelleget kiemelve és a fogyasztói igény jövőbeni, de előre meg nem határozott időben történő kielégítését is hangsúlyozva kell a figyelemfelkeltő tájékoztatást közzétenni, valamint arra, hogy a fogyasztó akár több év – akár 15 év – után juthat a kívánt termékhez), c) jogsértő, ha a reklámban felvázolt tevékenység a hitelnyújtással azonosítható.

A jelen eljárásokban vizsgált, nyomtatott sajtóban megjelent reklámok ezeket a követelményeket figyelmen kívül hagyva születtek.

A fogyasztók érdekeinek sérelme

A fogyasztók megtévesztésére alkalmas, nagy példányszámú, országos terjesztésű napilapokban közzétett hirdetések rontják a fogyasztók azon lehetőségét, hogy korrekt információkon alapuló ügyleti döntéseket hozzanak. Ezt a körülményt támasztja alá és a tájékoztatási folyamat egészének problematikusságára utal a fogyasztói csoportokból kizártak és a szerződéseket felmondók magas aránya.

A magatartás további folytatása megtiltásának halaszthatatlanul szükséges, célszerű volta

Az eljárás alá vontak kereskedelmi gyakorlatában kiemelt szerepe van a nyomtatott sajtóban megjelentetett – a fogyasztók megtévesztésére valószínűsíthetően alkalmas – reklámoknak, melyeket intenzív kommunikációs gyakorlatuk részeként folyamatosan jelentetnek meg. Ezek a tájékoztatások vélhetően sértik a magukat hosszú távra (akár 15 évre) elkötelező fogyasztók érdekeit.

A GVH törekvései az általa, a fogyasztói csoportok működésével, valamint az azokról adott tájékoztatásokkal összefüggésben észlelt problémák kezelésére

A GVH az elmúlt öt évben összesen tizenkét eljárást folytatott le különböző fogyasztói csoportokat szervező vállalkozásokkal szemben, melyek szinte kivétel nélkül marasztalással és összesen 143 millió forintot meghaladó bírság kiszabásával zárultak. Az eljárások során a GVH magát a konstrukciót nem vizsgálhatja és nem is vizsgálja, ám a tagokat toborzó hirdetések, tájékoztatások tartalmát annál inkább. Eljárásaiban a versenyhatóság sorra állapította meg, hogy a szervező vállalkozások magatartása alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló jogszabályba ütközik. Ám gyakran hiába mondta ki a jogsértést, szabott ki bírságot, írt elő kötelezettséget, a vállalkozások némileg módosítva tájékoztatási gyakorlatukat, folytatták azt alapvetően változatlan formában. Nem ritka e körben az a jelenség sem, hogy e cégek egyik napról a másikra megszűnnek, majd új néven, ám azonos gyakorlatot folytatva működnek tovább. Ezért talán az sem meglepő, hogy jelenleg is 4 eljárás van folyamatban a GVH előtt. Ezek közül a versenyhatóság már 4 esetben tiltotta meg ideiglenes intézkedésével a még folyamatban lévő versenyfelügyeleti eljárásban, annak lezárását megelőzően ta a vállalkozásokat meghatározott tartalmú hirdetéseik alkalmazásától. Mind a GVH, mind a határozatainak bírósági felülvizsgálata során hozott ítéletekben a bíróságok világos, egyértelmű megállapításokat tettek a fogyasztói csoportokat szervező, kezelő vállalkozások kereskedelmi kommunikációival összefüggésben, így azok kiszámítható követelményrendszert támasztanak évek óta a fogyasztói csoportokat szervező cégek számára.

A GVH a fenti versenyfelügyeleti eszközökön túl más módon is törekszik a fogyasztói csoportokkal, valamint az azokat szervező vállalkozások kommunikációjával kapcsolatban általa észlelt problémákat kezelni. Több esetben is jelezte észrevételeit vagy tett ajánlást éves parlamenti beszámolójában a jogalkotó felé az e csoportok működése terén fennálló szabályozási problémák és hiányosságok kezelésével összefüggésben. Már 1999-ben is jelezte, hogy szükség lenne a csoportok működésének szabályozására, akkor meg is kezdődött egy erre vonatkozó kormányrendelet kereteinek kialakítása, mely jogszabály hatályba lépése azonban azóta is várat magára.

A GVH álláspontja szerint a fogyasztói csoportokkal szembeni fellépés másik, talán még hatékonyabb eszköze is lehet azon fogyasztók figyelmének felhívása az esetleges veszélyekre, akik a fogyasztói csoportokba történő belépést életkörülményeiknél fogva fontolgatják. A GVH által elérni kívánt fogyasztói tudatosság növelése érdekében éppen nagy példányszámú napilap hasábjain tette közzé a GVH, a PSZÁF és az NFH azt a közérthető formában (kérdések-válaszok) és megfogalmazással (kerülve a jogi, pénzügyi szakkifejezések használatát) készített tájékoztató anyagát, valamint figyelemfelkeltő célú tájékoztatás-sorozatát, amely reményeink szerint nagyszámú érintetthez eljutott.

Amennyiben pedig a GVH eljárásaiban olyan új körülményeket, eszközöket azonosít, melyek a “megszokotthoz” – és a GVH által kifogásoltakhoz képest is – új, a fogyasztók erőteljesebb meggyőzésére szolgálnak (például hiteleket kínáló ügynökök “rábeszélései”), a versenyhatóság törekszik a célzott formában történő figyelemfelhívásra.

Forrás: AKontroll – GVH

Kiállítás-ajánlat vendéglátó helyeknek

Kiállítás-ajánlat vendéglátó helyeknek


Orbán nem hülye! – megszakadt IMF-tárgyalások

2010. július 20.

Mint puskalövéstől megriadt varjak, összevissza röpködnek és kárognak Orbán körül a pénzügyi szakértők és közgazdászok. Utoljára akkor volt ekkora zsivaj körülötte, amikor a Nagy Imre-temetésen kiküldte az országból az oroszokat. Akkor viszonylag rövid idő alatt kiderült, hogy nem hülye, hanem egyszerűen egy kicsit messzebbre lát, és nem is kicsit bátrabb, mint a magyar politikusok többsége.

Most itt van ez az IMF-ügy. Októberben lejár Magyarország szerződése a nemzetközi pénzügyi csoporttal, és ha folytatólagos szerződést akarunk, idejében folytatni kell a tárgyalásokat. Az IMF-küldöttség szokás szerint diktálni jött, méghozzá a szokásos feltételeit: megszorítások, adóemelés, elvenni a néptől, még többet elvenni, mert a célok csak úgy tarthatók. Mint az orrba vágott kutya, hőkölt meg a bankárcsoport küldöttsége, amikor kiderült: Orbánék nem szeretnének engedelmeskedni.

A teljes írás itt olvasható: http://gazdasagielet.wordpress.com/2010/07/20/imf-targyalasok-orban-nem-hulye/

Megrendelhető minikönyv

Megrendelhető minikönyvek


A kormány az EKB ellenvéleménye dacára csökkenti Simor fizetését

2010. július 14.

A kormány szerdai ülésén megállapította, hogy a költségvetési szférában dolgozó vezetők esetében a havi 2 millió forintos fizetési korlát bevezetése helyes döntés – közölte Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter szerint a kabinet leszögezte, hogy a kölcsönös felelősségvállalás és a valós közteherviselés jegyében senki sem húzhatja, vonhatja ki magát az előző kormány által okozott gazdásági nehézségek kezelése alól.

Folytatás: http://gazdasagielet.wordpress.com/2010/07/14/eb-ura-fako-az-ekb-allasfoglalasa-ellenere-csokkenti-a-kormany-simor-fizeteset/

Forrás: vg.hu

Megrendelhető minikönyv

Megrendelhető minikönyv