Hajókikötőket terveznek a Körösökre

Egy gyomaendrődi és egy mezőtúri vállalkozó összefogásával hamarosan két hajókikötő épül a Hármas-Körösön. Az egyik az endrődi híd lábánál, a másik a mezőtúri kompnál (Szarvas mellett) várja majd a vízitúrázás szerelmeseit.

— Az endrődi híd lábánál megvásároltunk egy 2500 négyzetméteres területet, mégpedig ugyanazt, amelyen valamikor régen is működött hajókikötő, de évtizedekkel ezelőtt bezárták. A mezőtúri kompnál szintén rendelkezésre áll már a kikötő helyszínéül szolgáló terület — mesélt a kezdeti lépésekről Székely János. Hozzátette: minden szükséges tervet és engedélyt beszereztek már, s a talajmunkák is megkezdődtek.
Ami a folytatást illeti, arról Csikász Lajos elmondta: várják a pillanatot, amikor az új Széchényi Terv keretében benyújthatják a pályázatot. Bíznak abban, hogy sikerül 65 százalékos támogatást nyerniük.

A cikk a reklám után folytatódik

__________________Hirdetés______________________________

Meseképek a gyerekszobába. Kattints a képre!

Az endrődi kikötő tervezett bekerülési költsége 100 millió forint. A szarvas-mezőtúri komp mezőtúri oldalán kialakítandó kikötő ennél jóval kevesebbe, 30 millióba kerül majd. A különbség abból adódik, hogy Endrődön nem csupán hajókikötőt és a hosszabb tartózkodást, éjjeli szállást biztosító horgászbungalókat, hanem egy 40 férőhelyes turistaszállót (ehhez az épület már megvan, de jelentős felújításra, átalakításra szorul) és egy 15 méter magas, fából készült kilátótornyot is építenek, továbbá kialakítanak egy turisztikai bemutatótermet.

A tljes cikk itt olvasható: http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/hajokikotok-epulnek-a-koros-parton-358427

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: