Zuschlag 8 és fél évet kapott – megállhat a maffiavád is

2010. március 31.

8 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte Zuschlag Jánost a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A volt szocialista politikust a többi közt folytatólagos csalás és magánokirat-hamisítás miatt ítélték el. Az ügyész feltehetően súlyosbítást kér.

Zuschlag János volt szocialista politikust első fokon 8 év 6 hónapra ítélték a többi között folytatólagosan elkövetett csalás és magánokirat-hamisítás miatt, valamint 10 évre eltiltották a közügyektől. Zuschlag személyi titkára, a másodrendű vádlott Lados István 2 évet, a volt szocialista Katus Ferenc 5 és fél év börtönt kapott. A bíróság a további vádlottakra összesen 33 év 8 hónap börtönt szabott ki, több vádlott esetében vagyonelkobzást is elrendelt.

A negyedrendű vádlott, Őry András nem jelent meg a tárgyaláson, így őt távollétében ítélte el a bíróság. A tizenhatodrendű vádlottat felmentették. Egyik ítélet sem jogerős.

Az ügyész feltehetően súlyosbítást kér majd, hiszen februári vádbeszédében a kiszabható 5 és 20 év közötti büntetés középmértékéhez közeli büntetést kért Zuschlag Jánosra, a kiszabott 8 és fél év azonban ennél jóval enyhébb. A volt szocialista politikusra kiszabott börtönbüntetés tartamába egyébként beleszámít az a 2 és fél év, amit eddig előzetes letartóztatásban töltött.

Megállhat a maffiavád

A bíróság az ítélethirdetés elején még nem említette a cselekmények bűnszervezetben való elkövetésének vádját, de feltételezhető, hogy a későbbiekben még elhangzik: bűnszervezetben követte el a cselekményeket Zuschlag, ezt a hírTV kérdésére Lados István ügyvédje sem zárta ki.

A hírTV helyszíni értesülése szerint egyébként azért „csak” 8 és fél évet kapott Zuschlag, mert a pénzt időközben visszafizette. Az ítélethirdetésen az is elhangzott, hogy a nyertes pályázatok fércmunkák voltak, a pénzek pedig privát számlákon landoltak, valamint hogy Ladosnak már 2003-ban tudnia kellett a szabálytalanságokról. Az indoklást még délután is folytatják Kecskeméten a megyei bíróságon, ezután kapnak szót a vádlottak jogi képviselői.

Forrás: Hír Tv



Leinemann, a ScienNet vezetője indulhat a választáson

2010. március 30.

Az előzetes letartoztatásba helyezett Leinemann Zsolt szabadlábra helyezését kezdeményezi a Fővárosi Főügyészség, így a ScienNet-ügy gyanúsítottja indulhat az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson Debrecen 2-es számú választókörzetében.

A területi választási bizottság korábbi elutasító határozatát a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság változtatta meg. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint a képviselő-választáson jelöltként igazolt személyt mentelmi jog illeti meg.

Forrás: Hír Tv



A Feszty-körkép újra látogatható

2010. március 30.

Eltüntették a korábbi beázások nyomait, letakarították és vegyszeres állagmegóvást végeztek a Feszty-körképen. A restaurátorok megújították a kép előtti terepasztalt is: új tárgyakkal és filmgyárban készült harcosok holttesteivel lesz gazdagabb a látvány. A körképet húsvétkor már láthatják az érdeklődők, a rotunda tetőszerkezetével és az épület teljes felújításával azonban csak várhatóan májusra végeznek Ópusztaszeren. A felújítás 640 millió forintba kerül.

A cikk a hirdetés után folytatódik.

A monumentális festményt letakarították, restaurálták, már nyoma sincs azon a beázás miatt keletkezett foltoknak. Tokovics Tamás, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója a Független Hírügynökségnek azt mondta: a tetőn befolyó víz maradandó károsodást nem okozott.

A legnagyobb kihívást a körkép és az előtte elterülő terepasztal színeinek összehangolása jelenti a szakembereknek. Eddig ezt csak messziről, a körkép közepén lévő kilátóról láthatták az érdeklődők, de most egy üvegből készült ösvény is átvezet a terepasztal fölött, így már testközelből is csodálhatják a honfoglalást megörökítő képet.

A terepasztalra új tárgyakat, fegyvereket is kiraknak a szakemberek, hamarosan a halott harcosok filmgyárban készített figurái is a helyükre kerülnek. A rotunda teljes felújításával csak májusra készülnek el. A körkép mellett öt új tárlat a honfoglalás időszakát és a középkori Magyarországot mutatja majd be a látogatóknak. A teljes felújítás 640 millió forintba kerül.

Az 1800 négyzetméteres panorámaképet Feszty Árpád 1893-ban kezdte festeni. A kép a II. világháború alatt súlyosan megsérült, 1945 nyarán feldarabolták. Ópusztaszerre a kilencvenes évek elején került, ahol négyévi kemény munkával hozta rendbe egy lengyel restaurátor csapat. A körkép 1995 nyara óta látható Ópusztaszeren.

Forrás: Hír Tv

Feszty Árpád et al.: a Magyarok Bejövetele (részlet) Ópusztaszer Emlékpark

Feszty Árpád et al.: A Magyarok Bejövetele (részlet) Ópusztaszer Emlékpark


Felborult egy benzinszállító kamion: lezárták a 32-es utat

2010. március 30.

Kedden délelőtt történt a baleset, amelyben a tartálykocsis kamion az oldalára borult. A tartály – az elsődleges információk szerint – nem sérült meg, nem szivárog belőle a szállítmány. Sérültekről nem érkezett jelentés. Az utat Jászberénynél teljes szélességében lezárták. A tartály tartalmát egy másik kamionba fejtik át. A forgalmat Jászárokszállás felé terelik.

Forrás: Hír Tv


Rövid hírek, 2010. március 29.

2010. március 29.

Fejszét dobott a fiába

Egy pusztamonostori házban szombaton délben családi vita volt. A házban lakó apa és fia keveredett szóváltásba egymással. Eközben a családfő dühében egy fejszét dobott guggoló fia felé, ami eltalálta a 17 éves fiatalember bokáját.

Szerencsére a fiú csak könnyebb sérülést szenvedett. A magáról megfeledkezett apa ellen súlyos testi sértés kísérlet miatt indított eljárást a rendőrség, és ideiglenes távoltartását is elrendelték — közölte Veres Éva, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Forrás: SZOLJON


Kivágták a sofőrt az autóból – súlyos baleset a 4-esen

Baleset történt a 4. számú főúton a 105 km-nél a MOL bekötőútnál – tudtuk meg Veres Évától a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.

Személygépkocsi és motorkerékpár ütközött össze vasárnap délelőtt a 4. számú főútvonal Szolnok és Szajol közötti szakaszán, a Szajoli közúti felüljáró előtt. A szolnoki tűzoltókat pontosan 11 órakor értesítették a mentők az eseményről.

A megyeszékhely tűzoltóságáról két tűzoltógépjárművet, egy gépjárműfecskendőt és egy országúti gyorsbeavatkozót riasztottak a helyszínre, ahol egy Fiat típusú személygépkocsi és egy Honda típusú motorkerékpár ütközött össze.

Az ütközés következtében a személygépkocsi vezetője beszorult a gépkocsiba, őt a tűzoltók csak hidraulikus feszítő-vágó berendezés segítségével, a vezető oldali ajtó levágása után tudták kiemelni. A mentők a helyszínről őt, és a motorkerékpár vezetőjét kórházba szállították.

Forrás: SZOLJON

Láthatósági mellényben rabolta ki a kocsmát

Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Szoljon.hu-nak elmondta, hogy csütörtökön egy kisújszállási sörözőbe beállított egy sötét öltözetű, bukósisakot és láthatósági mellényt viselő ismeretlen férfi. Az idegen odament a pultoshoz, és karjánál fogva betuszkolta a mellékhelyiségbe, miközben azt mondta, hogy nem fogja bántani. Az elkövető az ajtót rekeszekkel eltorlaszolta, majd a vendéglátó egységből magához vett egy több százezer forintot tartalmazó pénztárcát és távozott. A rendőrség keresi a rablás bűntett elkövetőjét.

Forrás: SZOLJON

Kecskemét: kerítésrendszer védi a bezárt kisvasutat

Mostantól egy újonnan kialakított vagyonvédelmi kerítésrendszer óvja tolvajtól, vandáltól a bezárt bugaci kisvasút kecskeméti állomásépületét és mozdony-parkját. A csütörtöki műszaki átadáson jól sikerült a próbaüzem: kapunyitásra bejelzett a rendszer, riadót fújva vagyonvédelemmel megbízott cég diszpécser-központjában.

Forrás: BAON

Nyíregyháza: hűtlen kezelés gyanúja a városházán

Kétmillió forintos ajánlatot tett építési törmelék elszállításáranyíregyházi önkormányzatnak egy roma vállalkozó, ennek ellenére egy másik céggel szerződtek közel tízmillióért. Lakatos Miklós, akinek cége több önkormányzati beruházásban közreműködött már, feljelentést tett a városi ügyészségen, ahol jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A vállalkozó a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy baloldali érzelmű emberként 2006-ban még kopogtatócédulákat is gyűjtött Csabai Lászlóné polgármesternek, ezért sajnálja, hogyvisszaéléseket kellett tapasztalnia a szocialista vezetésű városban, de úgy érezte, nem mehet el szó nélkül a történtek mellett. „Én sosem osztottam pénzt vissza, de hallottam, hogy mások ezt teszik” – tette hozzá.

A teljes cikk itt olvasható: http://www.szon.hu/hirek/IM:szon:news_special-szabolcs/cikk/htlen-kezeles-gyanuja-a-varoshazan/cn/news-20100329-05083617

Kertszobrászati kiállítás

Kertszobrászati kiállítás




A Föld órája – ma este fél kilencől egy óra környezettudatos sötétség

2010. március 27.

Ma este fél 9-kor a világ 125 országában, köztük Magyarországon is számos településen, intézményben és háztartásban kialszanak a fények egy órára a klímavédelem és környezettudatosság jegyében

A Természetvédelmi Világalap (WWF) Föld órája nevű kezdeményezéséhez Magyarországon minden korábbinál többen csatlakoztak, péntek délutáni adat szerint 113 település, 369 intézmény és 8657 személy. A fővárosban elsötétül minden híd, a Parlament, a budai vár, a Citadella, a Hősök tere, a Vajdahunyad vára, a Nemzeti Múzeum, a Széchenyi fürdő és a Gellért szálló is. A főváros díszkivilágításának lekapcsolása után közös dobolásra és tűzzsonglőr-bemutatóra invitál a WWF Magyarország a budai várban lévő Savoyai teraszra.

Szerte a világban híres épületeken is kialszanak majd a fények, így többek között a világ legmagasabb épületének számító, 828 méteres dubaji Burdzs Kalifa, a Brandenburgi kapu, az Eiffel-torony, az Empire State Building, a római Trevi kút és a pekingi Tiltott Város is sötétbe borul egy órára.

Az akciót az idén negyedszerre szervezi meg a Természetvédelmi Világalap, hogy felhívja a figyelmet a bolygónkat fenyegető klímaváltozás veszélyére.

Forrás: Híradó.hu

Ez egy rokonszenves demonstráció – bár a klímaváltozás ellen pl. az egyes háztartásokat ellátó vagy kisközösségi napcella-rendszerek, szélgenerátorok beszerzésének támogatásával sokkal többet tehetnének az országokat és az államok feletti gazdasági folyamatokat dirigáló gazdaságpolitikusok, mint azzal a viszonylag kényelmes megoldással. hogy szombat este, amikor amúgy sem dolgoznak az épületekeben, jelképesen egy órára lekapcsolják a villanyt. (A szerkesztő)


A gyulai pálinkafesztiválra 9 országból 860-féle pálinkát neveztek be

2010. március 27.

Kilenc országból 858 pálinka-, illetve gyümölcspárlatminta érkezett az április 17-én megrendezésre kerülő 11. nemzetközi kisüstipálinka-fesztiválra – közölte az MTI érdeklődésére a rendezvény ötletgazdája és szervezője.

Lovász Sándor elmondta: a szomszédos országok mellett érkezett például pálinka vagy gyümölcspárlat Ausztráliából, Örményországból, sőt még Kínából is.

Az örmények például a borpárlatból készített Ararát brandyt nevezték be, míg a szomszédos Erdélyből több mint 70 mintát juttattak el Gyulára.

A több mint 30 tagú nemzetközi szakmai zsűri március végén végzi el az “érzékszervi minősítést” Gyulán, majd ezt követően április 17-én tartják meg az ünnepélyes eredményhirdetést.

A győztes pálinkát az idén is elhelyezik decemberben a III. Szent Miklós Pálinkaünnep keretében a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban felállított vitrinben.

Forrás: Echo Tv

Kertszobrászati kiállítás

Kertszobrászati kiállítás


Szombaton gyors hidegfront vonul át az országon

2010. március 26.
Hidegfront

Gyorsan mozgó hidegfront jön! Fotó Földvári

Nem érdemes szabadtéri programot szervezni szombatra, ugyanis hazánkban a hétvége időjárását egy hosszan elnyúló, hullámzó frontrendszer alakítja majd, mely hatására többfelé számíthatunk csapadékra eső, záporok, helyenként akár zivatarok formájában is (vasárnap már inkább csak a keleti országrészben). A gyorsan mozgó hidegfront szombaton hajnalban éri el hazánk nyugati-északnyugati felét, így a napsütéses péntek után szombaton reggel már többfelé ébredhetünk borult égboltra. A front átvonultával erőteljes szélfordulásra, helyenként megerősödő északnyugati légmozgásra van kilátás, néhány fokkal visszaesnek a maximum-hőmérsékletek, szombaton 12 és 17°C, vasárnap 11 és 15°C körüli értékekre számíthatunk.

A frontérzékenyek erős hidegfronti hatásra készülhetnek, mely a következőkben nyilvánulhat meg: a reumatikus panaszok erősödnek, a gyomorfekélyes betegek állapota romlik, a görcsös hasi panaszok is ilyenkor újulnak ki leginkább, gyakoribbá válnak a szívkoszorúér-meszesedés okozta fájdalmak.  Ebben az időjárási helyzetben a koraszülések száma is megugrik. Az asztmatikus betegséggel élők állapota szintén rosszabbodik, jobban fulladnak.

A hétvégi hidegfrontot követően a jövő hét első felében változóan felhős-napos, enyhe időre számíthatunk, majd várhatóan a hét közepén újra hidegfront éri el térségünket, így újra csapadékosabbra fordul majd időjárásunk.

Forrás: http://www.idokep.hu/


Képriport a gyulai borlovagok csabai bemutatkozásáról

2010. március 26.
Borlovagok a pódiumon

Borlovagok a pódiumon

A Dél-Alföld borlovagjai a Tavaszi Fesztivál alkalmából ünnepélyesen bemutatkoztak Békéscsaba közönségének. A bemutatkozás után megkínálták egy-egy pohár borral az érdeklődő csabaiakat.

A képriport megtekintéséhez kattintson a Fesztiválok, események oldalra!

Fotó: Földvári


Óraátállítás – nyári időszámítás kezdődik, de minek?

2010. március 26.

Vasárnap hajnali kettőkor tessék felpattanni, és minden órán előretolni a nagymutatót 3 órára! A digitális órákon is! – A bürokratikus hülyeség tehetetlenségi nyomatéka viszi már csak előre a nyári időszámítás intézményét. Az eredeti cél: a megtakarítás az energiaköltségeken, már rég a múlté. Amit jelenleg elérnek a hatóságok az óraátállítással, az  az átállással és a koránkeléssel járó kellemetlenség néhány százmillió ember számára. (A szerkesztő)

Szavazás a nyári időszámításról a jobboldali sávban! Ön szerint hasznos-e a nyári időszámítás?

Kertszobrászati kiállítás

Kertszobrászati kiállítás