Demján Sándor a Miskolci Egyetem diplomaosztó ünnepségén tartott beszédében úgy fogalmazott: jelenleg nem még több művészre van szüksége ennek az országnak, hanem dolgozó, termelő emberekre. Ő maga betiltaná a művészeti szakköröket azokban az iskolákban, ahol nincs legalább kétszer annyi technikai szakkör.
Ha Balzac élne, elismerően csettintene: újabb vérbően hülye gazdagember az Emberi Színjátékba! Sőt, akár a főhős a százegyedik kötethez!
Milyen társadalom az, amelyik ilyen embereknek beleszólást enged az ország életének alakításába? Milyen felsőoktatási intézmény, amelyik szó nélkül eltűri, hogy ilyen rövidlátóan buta vélemény elhangozhassék egy akármilyen ember szájából a legfontosabb éves rendezvényén? Vajon mit adott cserébe az egyetemnek Demján úr, hogy vezérszónok lehessen? Hol a határ? Meddig meghatározó, hogy kinek mennyi pénze van? Kultúrpolitikusaink vajon hogyan reagálnak? Netán befogják a szájukat, mert Demján az “anyagilag meghatározó” elit egyik vezéralakja? Folytatják azt, amit szocialista-liberális kormányaink elkezdtek? Csak a technika, csak a műszaki “műveltség” az, amely jobbá teszi a világot? Demján úrnak persze hogy nincs szüksége művészekre, legfeljebb a plázái tervezéséhez, díszítéséhez, ahhoz, hogy az emberek egyáltalán odamenjenek vásárolni. Demján úr csak azt sajnálja, hogy ezekért a dolgokért fizetni kell, mert ezek az ingyenélők nem hoznak létre tömegtermelést, ami hozza a hasznot… Persze a formatervezők, dizájnerek munkája is teljesen felesleges, hiszen a tömeg hülye, ha eléggé be van reklámozva, a rém ronda árut is megveszi… Csak ne kellenének a reklámokhoz is azok az ingyenélő művészek!
Demján úrnak ajánlom szíves figyelmébe az Ember tragédiáját és benne Michelangelo széklábait – bár nem hiszem, hogy látta vagy olvasta, hiszen ennek amúgy semmi köze a technikához!
Ha ebből nem lesz botrány, Magyarországnak tényleg nem kell a művészet.
Az íróknak, művészeknek komolyan el kell gondolkodniuk, hogy netán ne költözzenek el mondjuk Írországba, ahol adómentes az írói, művészi tevékenység. Ugyanis ők, az írek, tudnak valamit, amit Demján úr és a többiek nem. Mert lehet egy pénzembernek szava, hatalma, amíg él, de ha nem köthető hozzá (a pénzéhez!) legalább egy jelentős műalkotás létrejötte, halála után egy évvel a kutya nem emlékszik rá!
De nem kell feltétlenül nyomot hagyni a világban – amíg élünk, éljünk gazdagon a termelő emberekből! Éljen és virágozzék Demjánia!
Földvári György
művész, író, nem-termelő ember
Vágatlan interjú. Forrás: Tv2
http://tv2.hu/tenyek/video/vagatlan-interju-demjan-sandor-ram-soha-nem-hallgatnak
Alföldi Élet 
Ez a Demján úgy bunkó ahogy van! Beillik a fidesznyik sorba!
Aki rosszat tud mondani arról az emberről, ki saját vagyonából milliárdokat áldoz a művészetre, az vagy buta, rosszindulatú, írigy és tehetségtelen,mit elég sok honfitársunk, vagy becsapott, mert nem tud semmiről ami körülötte történik. Szerintem az ország állapota minősíti ez elmúlt időszak, 8 év, vélemény- és társadalomformáló, felelős vezetőit.
Remélem a kritikus hangú embertársunk, a hitelen kívűl tud más forrást is megnevezni a kultúra és művészet támogatására. Én tudok!!! Dolgozni kellene végre és hozzáadott értéket termelni.
Bizonyára így van, csak hát aki erről az emberről rosszat mond, az saját maga. Lehet, hogy mielőtt elmondja, nyilatkozatait le kéne írnia, és megnézetni valakivel. Egyébként pedig, ha ez nem járna megfelelő mértékű ingyen reklámmal, valószínűleg nem áldozna milliárdokat. Nemrég amerikai milliárdosok, Bill Gatessel az élükön, mozgalmat indítottak, hogy osszák szét a vagyonuk felét közcélokra és nemes célokra. Ha mondjuk, a most megjelent magyar gazdagember-lista első tíz helyezettje csatlakozna ehhez, sok nyomasztó problémától szabadulna meg országunk népe. Vagy nem?
Apropó, Ön kapott pénzt Demján úrtól?
A fenet aldoz a muveszetre! Ocska felkommersz dolgokra ad penzt, olyanoknak, akik mar amugy is ismertek es tele van a zsebuk! Prima primissima – a valaha volt legnevetsegesebb dij.
Demján úrnak – mint kívülállónak – a műveltségre sincs szüksége, mely szó nem véletlenül egy tövű a művészettel. A művészet művel, ezért kellene az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kapnia az oktatásban. Művelt ember kisebb valószínűséggel gyújtogat autókat, mikor rájön, hogy idióták dönthetnek az ő, vagy épp a nemzet sorsa felől.
Hórvölgyi Péter
gitár tanár, termelő embert művelő-nevelő
Egyszerűen nem találok rá szavakat!
Miért nem tiltatja be mindjárt az iskolákat?Ásót, kapát, csákányt a nemzetnek! Vissza kellene állítani a nomád életet! Termeljen mindenki, ne a tollat, vagy az ecsetet koptassa! Gratulálok Demján úr! Ön egyáltalán miért is tanult?Önnek is kár az íróasztalt koptatnia! Vegye fel a fenekét és menjen dolgozni!
Kedves V. Hegedűs Zsuzsa!
Ha nem is volt teljesen szívből jövő, megkönnyebbült, volt benne valami keserű, de mindenképp fergeteges volt… annyit nevettem a hozzászólásán. Köszönöm. Egyébként teljesen egyetértek, csak nem tudnám ilyen sziporkázóan…
hát gratulálok,olyan ideges lettem,majd kiugrok a bőrömből,hogy ilyen elhangozhat egy nyilvános beszéden!!!! egyetemen!gratulálok! a művészetről igy megszólalni,háááát nem tudok eléggé hangot adni felháborodásomnak!termelő ember lenne ,mint a tenger,ha lenne mit dolgozni.a művészet a világ legcsodálatosabb dolga,és ritka adottság..egész konkrétan a nagyon szerényen,de nem igénytelenül élő emberek közé tartozom,és imádok mindent ami szép,és jó…átörökitettem lányomba is,aki divattervezőnek készül.és nem cserélnék demján urral,akármennyi is a bankbetétje….
Vajon Demján Úr vitte már az illusztris vendégeit az Operába? Ott kik énekeltek, világítottak, és zenéltek? Esztergályosok? Illetve az Ön által (is) producált Szabadság, Szerelem című filmben kik játszottak? Géplakatosok? Földművesek? Ha valóban így hangzott el, ahogy a cikk idéz, akkor a művészet valami csúf sebhely lenne a társadalom arcán? Vereb Vean András, dokumentumfilmes, zenész
Sokan gondolják egyedül üdvözítőnek ezt a globalista monopoli játékot, a „time is money” mágiájával folytatott hajszát a profit után. A „játék” lényegéből adódó, folyamatosan növekvő pénzhiányt, az átfutási idők folyamatos rövidítésével igyekeznek pótolni. Amiről egy-egy hosszabb-rövidebb időszakban sikerül is elhitetniük: ez mindannyiunk érdeke. Ám abban a pillanatban, amint lazítani, kikapcsolódni, szórakozni vágynak, elfordulnak a játékban résztvevő, hozzájuk hasonló emberektől, mert tőlük nem lehet még egy pohár, több éve érlelődő bort sem kapni, a zenéről, filmről, színházról, irodalomról, képzőművészetről és a többi művészeti műfajról ne is beszéljünk. Mi lenne Demján úrral és hozzá hasonló technokrata-utilitarista társaival, ha nem lennének a közösségi műfaj elkötelezettjei, az építészek… Szerintem a választ ő is tudja, mert vizet prédikál és bort iszik… Úgy értem feléli az emberiség által létrehozott, és számára fogyasztható szellemi terméket… de nem ad hozzá semmit. Rajtunk, haszontalan művészeken is múlik, meddig asszisztálunk a kifosztásunkhoz. Gyertyános Zoltán, építész, Budapest, 2011. 05. 04.
Hát szóhoz sem jutok! Az egyszerű esztergályos embereket hagyjuk ki ebből, mert az én férjem is az és nagyon nagy szeretetben nevelünk egy 22 éves művész palántát. A FIDESZ elképzelése jó? hogy legyen több szakképzett munkás,akik valóban termelnek, mert sajnos a sok diplomás ember nem fog nyugdíjat termelni. Szerintem okoskodó politikus nem kéne ennyi, de ők jókor voltak jó helyen és az ebből szerzett pénz és hatalom miatt gondolkodnak úgy mint Demján úr!!!!
Gratulálok ehhez a jelenlegi hatalmi párthoz közel álló kijelentéshez! Akkor most zárjuk be magunkat egy elkülönítőbe, mert szeretjük a zenét/könyveket/színházakat/stb-t?
“Áll a hajsza áll a bál, a pénz körül, járja koldus és király, a sátán örül”
Az a fránya Faust. Tudott valamit…
Demján úr megmaradhatott volna kedvenc pókerasztalánál. Akkor talán nem böffentett volna ki magából ekkora baromságot.
Ez egy idegesítő tetü, és idióta barom.
Demján Sándor is rá fog jönni hamarosan, hogy a művészek sokkal jobban értik a kortárs valóság történéseit a politikánál, és sokkal eredményesebben is kommunikálnak az igazi főszereplőkkel.Fenn kell tartani számára is egy helyet valamelyik szakkörben!
Demján úr, talán akkor okosabb volna mind a Művészetek Palotája mind Nemzeti Szinhaz bevételeiből az Ön cégének fizetett bérleti és egyéb költségekről lemondania! Éljen csak a Westend city center költségeiből miután kirúgta az ott működő mozit!
Bőcsész létemre sok barátot leltem biológusok, fizikusok között. Mindenki tudja, hogy hányan igyekeznek manapság természettudományos tanári pályára. Azt hiszem, hogy Demján és Parragh nem pusztán közös ellenségünk, hanem azon kasztrendszer-szerűen elkülönített “polgárság” szószólói, amely immár kirekeszti magából a proletárokat (akik munkaerejük áruba bocsátására kényszerülnek). A matek- vagy nyelvoktatás egyaránt kultiváció. Nem az a baj, hogy az arányokat emlegetik. A cél a baj. A tömegek karámba terelése. Ez ellen szóltak itt előttem.
Nem értek egyet Demjánnal, a szakkör-korlátozós ötletével se, de az, hogy nagyobb szükség van kétkezi munkásokra, nem azt jelenti, hogy EGYÁLTALÁN nincs szükség művészekre, csak azt, hogy arányaiban kevesebb kell belőlük a társadalomba. Ha egy ilyen egyszerű mondatot nem sikerül értelmezni, nem kéne felvágnod Az ember tragédiájával, mert felmerül a kérdés, hogy abból mennyit fogtál fel.
Egyetértek.
Ez úgy hangzott, mint a “vannak rendes cigányok, de…” Pontosan milyenek az “ideális arányok”? És kinek van szabadsága ebben dönteni?
Odabiggyesztettem a bejegyzés végére még egy videót: vágatlan interjú a Tv2-től.
Amúgy íme a jótékonysági lista, amit a Maxima tavaly rögzített, kommentár nélkül:
Az 1943-ban Erdélyben született nagyvállalkozó – miután 1965-ben lediplomázott – a gárdonyi Áfész főosztályvezetőjeként kezdte pályáját. A szorgalmas és ambíciózus fiatalember 1973-ban már a Skála vezérigazgatója, majd létrehozta a Skála áruházlánc Rt.-t és a Skála Coopot. Ma – egyebek mellett – a TriGránit Fejlesztési Zrt. elnöke, valamint Andy Vajnával közösen dolgozik az Etyeken épülő “magyar Hollywoodon“, azaz a Korda Sándor Filmstúdión. Demján Sándor – ahogyan a legvagyonosabbak általában – saját alapítványán keresztül segíti a rászorultakat, de 2003-ban ő alapította az 50, illetve 10 ezer euróval járó Prima Primissima és a Prima díjat. Az elismeréssel a tudományos és a művészeti élet kiválóságait jutalmazzák. Az e célra felajánlott összeg több mint 2 milliárd forint. Demján alapítványa milliárdokkal támogatja a hátrányos helyzetű fiatalokat is. Kuratóriuma – az eddigi hét mellett – további két egyetemmel kötött támogatási szerződést. Ennek értelmében 2300 egyetemi hallgató dotálását vállalják az idei tanévben. Demján 2006-ban 8 milliárd forintot különített el – többi közt – szegény sorsú fiatalok képzésére, a magyar kultúra és tudomány fejlesztésére, valamint roma fiatalok tanulmányainak megsegítésére. Az alapítvány pártfogolja a környezetvédelmet is: idén nyáron 120 millió forintot folyósított két zöld szervezetnek.
én is abszolúte egyetértek,de felesleges itt vitába bocsátkoznod azokkal az emberekkel,akik a fentebbi kommenteket írták. időpocsékolás. az interneten keresztül úgysem tudsz senkit meggyőzni a véleményed helyénvalóságáról.
Egyébként ez az ember nem egy könyvtárat olvasott már ki. Talán van némi fogalma arról,amit beszél. …és ha valóban érdekel Titeket a téma,elmélyedhetnétek jobban Demján bácsi életművében és akkor talán megértenétek,mivel mit akar mondani valójában.
Őszintén remélem, hogy ez valamilyen, az eredeti szókörnyezetéből kiemelt mondatrész lehet – volt már ilyen a média történetében. Továbbra is tény, a hogy a cikk tetjén idézet megszólalás igen nehezen magyarázható. Az Alföldi Élet egy újságírójának magát Demján Urat is meg kellene kérdeznie, akar – e pontosabb kifejtést elővezetni. Érdeklődéssel olvasnám.
Ez az egyik forrás: http://www.life-style.hu/lazitas/20110502_muveszet_oktatas_schilling.aspx
Egyébként érdemes meghallgatni Demjánt a miskolci egyetemi díszpolgársága alkalmából készült videón, ahol többek közt arról beszél, hogy Magyarországnak szerencséje volt, hogy a 48-as szabadságharcot elbukta. És ezt komolyan hiszi. Újságírói pedig nincsenek az Alföldi Életnek, ezt a sajtóblogot pénz nélkül, egyedül csinálom.
Érdemes megnézni: http://www.youtube.com/watch?v=pBFJsucVG0g
Magyarország a poklok fenekére fog sűlyedni művészet és művelődés nélkül…
A cím és a vastagon szedett bekezdés ellentmondásban áll.
Ez egy sötét, tudatlan és barbár hozzáállás Demján úr részéről. Lám-lám, a lélek gazdagítása nem pénz kérdése. Lehet akárhány milliárdja, kedves Demján Úr, a lelke mégis nagyon szegény! Szánalomra méltó…
Ez egy bunkó!
Nem az…kedves Krisztina..hanem a globalizációs programot végrehajtó gépezet tagja, a saját szintjén, amely egszisztenciálisan nem alacsonyan helyezkedik el.
Ez a tisztelt úriember, úgy gazdagodott meg, hogy a pártelit szekerét tolva, kapott páratlan lehetőségeket, így nem volt szüksége tudásra, műveltségre, hát szegény úgy is maradt.
olyan szomoru hova jut a vilag, egyetertek mirellaval, okosabb volna a Művészetek Palotája es a Nemzeti Szinhaz bevételeiről lemondania! Tartsa tavol magat a muveszektol es a muveszetektol…
Elolvastam a többiekét is, ki kellene adni kötetben 🙂
Anyósom mesélte, hogy Bali szigetének szinte minden egyes lakosa (értsd. pl. földművelő parasztok,árusok, stb..)csupán kedvtelésből és kikapcsolódásképp valamelyik művészetet (szobrok, árnyképek, kalligráfiák írása, tánc – nem eladás céljából!)igen magas fokon MŰVELI…a művészet és szépség az emeberk mndennapjait és udvarát is átszvi, szó szerint….ezek a tudatlan népek…a civilizációtól oly távol…talán elgondolkodtató, hogy az embernek magának vajon mennyire lételeme a művészet, a szépség és az esztétika..mindegy hogy miben találja meg azt és milyen fokon műveli – és lehet ez akár a kőműves munkája, az esztergályosé vagy a színészé, amilyen magam is lennék.
Továbbá egy kedvenc idézetemet is ajánlanám nagy szeretettel:
“Egy kultúra akkora, amekkorák az álmai. Az álmait pedig a művészek álmodják meg.” Hubbard
Hát, persze…minek az a sok barom a művészet területére??? Minek emlékeztetni magunkat arra, hogy többek vagyunk egy sárdarabnál és más efféle nem-termelő szövegre….ezek a Petőfiék is jobban tették volna, ha a szabadság helyett a szeneslapátokról álmodoztak volna….
Azért, mielőtt végképp felháborodnék, adok egy esélyt Demján Úrnak, hogy esetleg arra talált célozni, hogy az országban az iskola és-felvételi rendszer, stb…miatt fogytán van a tényleges munkaerő és annak utánképzése…. de ezt a művészettel, művészekkel összefüggésbe hozni…Bálna-ológiából elégtelen!
Anyósom mesélte, hogy Bali szigetének szinte minden egyes lakosa (értsd. pl. földművelő parasztok,árusok, stb..)csupán kedvtelésből és kikapcsolódásképp valamelyik művészetet (szobrok, árnyképek, kalligráfiák írása, tánc – nem eladás céljából!)igen magas fokon MŰVELI…a művészet és szépség az emeberk mndennapjait és udvarát is átszvi, szó szerint….ezek a tudatlan népek…a civilizációtól oly távol…talán elgondolkodtató, hogy az embernek magának vajon mennyire lételeme a művészet, a szépség és az esztétika..mindegy hogy miben találja meg azt és milyen fokon műveli – és lehet ez akár a kőműves munkája, az esztergályosé vagy a színészé, amilyen magam is lennék.
Továbbá egy kedvenc idézetemet is ajánlanám nagy szeretettel:
“Egy kultúra akkora, amekkorák az álmai. Az álmait pedig a művészek álmodják meg.”
Hát, persze…minek az a sok barom a művészet területére??? Minek emlékeztetni magunkat arra, hogy többek vagyunk egy sárdarabnál és más efféle nem-termelő szövegre….ezek a Petőfiék is jobban tették volna, ha a szabadság helyett a szeneslapátokról álmodoztak volna….
Azért, mielőtt végképp felháborodnék, adok egy esélyt Demján Úrnak, hogy esetleg arra talált célozni, hogy az országban az iskola és-felvételi rendszer, stb…miatt fogytán van a tényleges munkaerő és annak utánképzése…. de ezt a művészettel, művészekkel összefüggésbe hozni…Bálna-ológiából elégtelen!
Az idézetet L Ron Hubbard írta
Demján úr jelentős hazai személyiség, az itthoni pénzügyi világ egyik fontos bástyája,ezzel azok is többé-kevésbé tisztában vannak, akik nem üzletemberek.
De teljes mértékben rövidtávú gondolkodás és a művészet etikai és pozitív lélek-és gondolatformáló értéke ismeretének hiánya, vagy még rosszabb esetben ez előbbiek, valamilyen érdekből eredendő, (legjobb esetből csak tudatlanságból) tönkretétele és eltiprását segíti elő egy országban, főleg egy jelentős személy ilyen mértékű anti-humanista és elkeserítően rövidlátó nyilatkozata.
“Nem használ a vagyon a haragnak idején; az igazság pedig kiragad a halálból.” Salamon király (aki gazdagságát tekintve is Demján úr felett állt)
“Bölcsesség üldöz, de én gyorsabb vagyok nála…”
én úgy érzem, hogy a művészetet élvezni és művelni (főleg szakkör szinten) nem igazán pénz kérdése. az izlés és a kifinomultság nem státusz. sose lesz annyi dellám, mint demjánnak, de nem is vágyom rá, mert nagyobb örömömet lelem tök ingyen (na jó nem tök ingyen, de így informálisabb) elérhető dolgokban. számomra nem azonos a szépség és a presztizs, de erről hajlamosak a tehetős emberek megfeledkezni. tényleg sajnálom, h akiknek a kezében a hatalom és a pénz összpontosul, azok nem a megfelelő -nemhogy a lehető legjobb- módon használják azt.
A Lányom a Politechnikumba jár… Kiváncsi lennék, ha ez a nagyhatalmú Pocok ott akarná ezt bevezetni, milyen sikerrel járna…
Egy ilyen Vén Milliárdos miért nem élvezi, amit megtermelt, és miért nem sütteti magát valahol?
És miért nem jótékonykodik?
Ehelyett az utolsó éveiben szerencsétlenkedik, mutogatja, hogy Ő még beleszól a közéletbe…
Sokat tett, láttuk, elhittük, de már jöjjenek a fiatalok…friss jövőbemutató elmével…Ő pedig VONULJON VISSZA…legalábbis onnan, ahol árthat a jövő szabad generációjának…
László Boldizsár
Nem jótékonykodik? Kedves Boldizsár,ennek nézz utána alaposabban,mert nagyon mellényúltál… és nem csak ezzel a kijelentéseddel.
forrás: facebook üzenőfal
Egy menedzser valami váratlan elfoglaltság miatt nem tudott elmenni a
hangversenyre, melyen Schubert Befejezetlen szimfóniáját játszották. Jegyét
az elemzési és fejlesztési osztály vezetőjének (azaz a termelékenységi
szakértőnek) adta oda, hogy kárba ne vesszen.
Másnap a következő jelentést találta az asztalán:
1. A négy oboásnak huzamosabb ideig nem volt semmi dolga. A létszám
csökkenthető, feladatuk elosztható a zenekar többi tagja között.
2. Negyven hegedűs mindvégig azonos kottából játszott. Felesleges munkaerő
pazarlás; a létszám drasztikusan csökkentendő. Amennyiben kívánatos a
nagyobb hangerő, ez elektromos erősítő alkalmazásával gazdaságosabban is
elérhető.
3. Bizonyos félhangok előállítása igen nagy erőfeszítésbe kerül és túlzott
minőségi követelménynek tekinthető. Javaslom, hogy minden hangot
kerekítsenek fel, miáltal alacsonyabb képzettségű, vagy betanított munkások
alkalmazása is lehetővé válna ezekben a munkakörökben.
4. Semmi látható értelme nincs annak, hogy a kürtök megismétlik a vonósok
által egyszer már előadott részeket. Ha az ilyen fölösleges ismétléseket ki
lehetne iktatni, a hangverseny időtartamát mintegy húsz percre lehetne
csökkenteni.
“Ha Schubert figyelembe vette volna ezeket a javaslatokat, valószínűleg be
tudta volna fejezni a szimfóniáját!”
Ez a beszéd több felől is zavaró, egész reggel ezen kattogtam – egyfelől az, hogy épp az az ember, aki a fentebb említett nívós díjat alapította, hogyan mondhat ilyet épp egy ilyen esemény alkalmával, éppen az értelmiség köreiben – na nem mintha minden művész ember a felső tízezer vagy az értelmiség köreiből kerülne ki -; egyáltalán hogyan vethet fel ilyet egy magát értelmiségnek nevező közéleti személyiség?
Nincs szükségünk a művészetre – ezt mondta, nyilván alapozott valamire. Én ezt úgy értelmezem, akár mint művész, akár mint műélvező és -értékelő ember, hogy az a szint, amelyen egy országban a művészet áll, az bizony presztízs és státusszimbólum a szó lehető legpozitívabb értelmében. Olyan ez, mikor építünk és építünk, a megfelelő szakemberek megtervezik az épületeket, majd a megfelelően képzett kőművesek precízen, ízlésesen képesek kivitelezni azt, amit valaki megálmodott – ők együtt és külön-külön művészek a maguk formájában, de csak együtt képesek megalkotni a mesterművet, azonban ha nincs egyikük sem, akkor nem jöhet létre semmi, akkor nincsenek épületek, nincsen fejlődés, nincsen emlék. A művészet nem csak úgy van, nem csak haszontalan időtöltés, ahol a “máshoz nem értő, dolgozni nem akaró” egyedek kitöltik szabad idejüket, majd megnyugtatják magukat és a többieket, hogy azért csinálnak valamit, aminek ugyan értéke nincsen. A művészet, legyen az bármilyen nemű, egyben emlék is. Emlék Csontváry életműve, emlék költőink és íróink összes műve, emlék a századfordulós és azelőtti és azutáni emlékmű, épület – minden, ami minket, magyarokat tükröz. A művészet a történelem része, mi mondhatná el jobban Mátyás király gondoskodó műkedvelését, mint a reneszánsz felvirágoztatása hazánkban? A Himnusz nem történelem is egyben, emlék, mestermű, ami felöleli ezeréves és még azelőtti létünket, történetünket, fájdalmunkat-örömünket? Mi lett volna 1848-cal Petőfi buzdító verse nélkül? A sort folytatni lehetne egészen napjainkig, amikor a művészet már elnyomott, egyenesen szükségtelenné vált – egyesek szerint. Egyesek szerint nincs szükség a színjátszásra, a filmekre, a zenére, a táncra, a remek könyvekre – csupán haszontalan dolgok, amik a művelődést nem szolgálják, csupán lebegnek a semmiben, céljuk nincs.
A minap hallottam a hírekben nyilatkozni a Szerencsejáték Zrt. igazgatója amellett érvel, hogy a játékokat nem szabad megszüntetni, ugyanis ez feszültséglevezető, kikapcsolódás – tudom, hogy én vagyok a sznob, de ha én fezsült vagyok, akkor két dolgot szoktam tenni: futok vagy zenét hallgatok (esetleg nekiállok főzni). Mégis, ha nem lehet beszüntetni a szerencsejátékokat, márpedig nyilván nem lehet, hiszen hatalmas bevételt jelent az állami kasszának, akkor hogyan lehetséges, hogy a művészekre, a művészetekre nincs szükségünk?
Nincs szükségünk, igen – szerintem nincs szükségünk több középszerű vagy még azt sem elérő színészre, műsorra, közéleti személyiségre, nincs szükségünk a népbutító, demagóg filmekre, előadásokra, zenékre műfajtól függetlenül. Borzalmas, hogy ebben az országban az emberek nagy részének a torkán bármit le lehet nyomni, hogy ilyen környezetben kell nevelni a gyerekeinket, a jövő nemzedékét, hogy NEM tudunk nekik most értéket felmutatni anélkül, hogy ne kutatnák hosszan és mélyen. Mi történik ebben az országban? A legnagyobb bukásunk az, mikor valaki ilyet jelent ki, és ezzel megtagadja a történelmünket és a jövőnket is – minket magunkat.
J. Ágnes, művész, író, egyetemista, műkedvelő
Inkább írj,élvezd az életed,és ne próbálj meg józanul gondolkodni.Nem áll jól.
Bocsánat, tisztázzuk: Én itt nem Demjánt támadom, hanem azt, amit beszél. És nem azért nem tetszik, mert sok pénze van, ha nem volna egy vasa se, akkor se értenék egyet azzal, hogy elég művészképzésnek a művészeti áganként egy darab budapesti szakegyetem. Ahogy tömegsport nélkül nincsenek olimpiai bajnokaink, úgy alapfokú művészetoktatás nélkül nem lesznek jelentős művészeink sem. Ha pedig egy kőműves jó színvonalon tud rajzolni, az csak előnyére válik. És ha egy közgazdász tud zongorázni, vagy netán szbadidejében verset ír, attól nem lesz rosszabb szakember.
Mindenesetre az, hogy efféle szövegek elhangzásakor egyes egyetemek vezetői jóízűen mosolyogva bólogatnak az ügyeletes szponzornak, sokat elárul felsőoktatásunk anyagi helyzetének alakulásáról.
Bizony Sanyikám! Látszik a dunakorzós épületedeiden…
az építőművészet hiánya. Ezek a mérnök urak már a Te iskoládba jártak
Egy kedves ismerősömnek is elküldtem a cikket. Ím a válasza csorbítatlanul, hisz teljesen egyetértünk.
“tegnap hallottam a Bartók rádióban: “Churchillnek a háború elején azt mondta az egyik tábornoka, hogy a légierő fejlesztésére még több pénz kell, ezért most azonnal szüntessünk meg minden kulturális kiadást. Churchill állítólag azt válaszolta, hogy jó, de akkor miért harcolunk?”
Demján-szindróma
milliárdos
lett proli
élete mint
plázamozi
olyan szép
és olyan színes
fafejéből néha kiles
s észre veszi eszetlenül
hogy a kívül van már belül
s kiveri a víz is néha
attól hogy a kettőslétra
nem ér vele föl a mennybe
s nem léphet a végtelenbe
megnézni hogy hol a vége
hiába van annyi pénze
amiből 1 Himalája
kitelne és kijönne
addig amíg diplo-
mája
abból van
hogy mi dönt le
kacsalábról kecskebékát
s ahhoz ért csak hogy kell
lopni
s lábán termel retekrépát
s agya csak 1 lyukas zokni:
piócaként tollasodva
nem repülhet
föl a Holdra
s körme helyén
vörös karom
hiába nő csak 1 barom
néz itt vele farkasszemet
s nem védi a szakszervezet
attól aki vissza néz rá
naponta tükörből –
Talán
alán ha megtisztelne
azzal hogy megtizedelne
talán ha azon fáradozna
hogy dőljön romunk is romba
talán ha levágott fejünkkel rúgna
gólt majd a hálóba újra
talán ha fűbe harapni
taní-tana sanyi
(a demján)
vagy heverni
hanyatt a zebrán
némán a lánctalp alatt
minden művészt és láncon lakat
lenne a születésnapi ajándék annak
ki nyelvlógva önként lohol fejjel a falnak
vagy vakablakon lesz majd kilincs
s annak tapsol álmában is mi nincs
talán akkor már nem lenne
talányos talán semerre
és sírunk fölött
viharos szél
zúgná talán:
netovább
ez már dem-
jánkánaán itt.
(no de közelít
felénk a bőség
+ a gondolat-
rendőrség
csitt!)
OMG
Sir Ken Robinson mindezt másként gondolja (video csatolva). Hozzám közelebb áll az Ő megközelítésmódja és úgy érzem Demján úr álláspontját követve könnyen ‘Kitaníthatjuk a gyermekeinket a kreativitásból.’ Ráadásul lehet bármilyen erős a termelés egy országban, ha közben egy szűk réteg ellopja/eltékozolja az egészet…akkor inkább művészkedjem rongyokban, alultápláltan magamnak, mint termeljek bőségesen ingyenélő csalók javára…uff, beszéltem
http://oktatva.blogspot.com/2010/05/az-iskola-megoli-kreativitast.html
Bár Demján egyáltalán nem azt mondta, mint ami a cikk címében van, és ami miatt ez az egész beszélgetés indult (gratulálok az újságírónak, legalább annyira idegesítő az ilyen headline, mint Demján), de:
nincs semmi szükség a művészet tiltására, a legtöbb művész így is éhen hal, nem sok pénzt vonnak el az országtól. A kultúra szintje és elfogadása, tolerálása a béka feneke alatt van már így is, nem kell tiltani, a Való Világ, és társaik megteszik a hatásukat, gyalulják az agyakat rendesen, eszük ágában sincs művészeti szakköröket indítani (amúgy is, milyen kifejezés ez, hogy szakkör? 80-as évek??).
Még annyit, hogy mivel ő a – most már csak második – leggazdagabb magyar, az ő gondolkodását mi művészek legalább annyira nem értjük, mint ő a művészetet. Ezért nem hegedül ő, és ezért nem tudok belépőjegyet vásárolni a Müpába én.
Ez korrekt,értelmes hozzászólás volt.Talán a második ilyen az általam elolvasott 80-ból.
Kedves Demjan Ur !
Talan novelni kellene a tanintezmenyekben a muveszeti szakkoroket.
A leendo esztergalyosok, lakatosok, komuvesek talan felnott korukban nem tennenek ilyen meggondolatlan,felelotlen kijelentseket.
A tudas partatlan es talan a kovetkezo generacio maskep iteli meg a jelenlegi URAKAT es KIJELTESUKET
Be kell tiltani a művészeti szakköröket? Ez akárki szájából borzalmas nagy ostobaság lenne.
Diplomám szerint formatervező művész vagyok. Bár nem ezen a szakterületen dolgozom, de elhivatottan rajzolok, illusztrálok, igyekszem megélni a tudásból amit megszereztem az egyetemi évek alatt. Viszont azt én is belátom, hogy túl sok impotens, dilettáns ember kerül ki az intézmény falai közül. A hallgatói létszám folyamatosan nő, de nem azért, hogy a társadalmunk felvirágozzék a művészek által, hanem azért, hogy több fejpénz jusson, bővülhessen a kar. Az oktatásban kevés a karizmatikus, kissé ódivatúan mondva MESTER, a padból épphogy kikerült, közepes nyikhajok vették át a helyüket. Jól helyezkedtek… mert ma ez a legfontosabb, a helyezkedés, meg a nyalás. Egy kisebb, ám jobban átgondolt felsőfokú művészeti képzés hasznosabb lenne a társadalom számára, mint a ma működő, komolynak aligha nevezhető rendszer. Sokakból ugyanis hiányzik az igazi véna, az elhivatottság. Sajnos kevesen fognak a tanultakból az ország érdekében alkotni, mert egyfajta szociális intézménynek tekintik ezeket a műhelyeket. Félreértés ne essék, végig velünk voltak a nagy öregek, akik a pályán maradandót alkottak. A korábban már említett MESTEREK. Sajnos nem ők döntenek a szakok létszámáról, nem áll hatalmukban kidobni az iskolából a semmittevő, naphosszat csak szórakozó, káros embereket. Hiába mondják el bölcsességeiket, melyeket akár fél évszázados szakmai múltjukból merítenek, mert azokat sokan nem hallják meg. Ilyen szempontból valóban túl sokat költ az állam fölöslegesen művészeti képzésre.
VISZONT! Az alapfokú képzésben mindennél fontosabb lenne, hogy minden gyerek kicsit többet kapjon a művészetből, átérezhesse, hogy milyen ALKOTNI valamit. Demján nagy ostobasága, hogy rangsorolja, hogy mi fontosabb és mi kevésbé fontos. Hát ha valmi, akkor ez fontos egy gyermek életében. A művészet hatására jobb emberek leszünk. Hatalmas üres közhelynek tűnik, de ha kicsit gondolkozunk rajta, beláthatjuk, hogy mekkora igazság rejlik benne. Ha az ember elolvassa a fontosabb irodalmi műveket, az majdnem felér egy rendesen végigcsinált, koncepciózus szülői neveléssel. Az igényt a műélvezet iránt meg kell őrizni a gyermekekben, mert a mai értékválságunk és a média agymosó tevékenysége kitermelt egy jó vastag konzumidióta réteget, ami ha nem teszünk ellene valamit, a vezetőinkkel együtt romba fogja dönteni ezt a társadalmat. A “felettünk állóknak” a politikai és pénzügyi elitnek az az érdeke, hogy a sok birka megfizesse a hibáikat és növelje a jólétüket. Ehhez pedig nincs szükség művészetre.
Nem lehet mindenkiből művész és nem is lesz sokakból, akik azt szeretnék hinni magukról, hogy azok. Viszont a művészet élvezete mindenkinek jár, akár alkot, akár hallgat, olvas, szemlél és az ilyen káros gondolatok, főleg egy egyetemi díszpolgár szájából, csak rombolnak.
Ugyanazt a TV-műsort láttuk?
Én végignéztem – 4 diplomával a kezemben -, de mégis azt érzem, ennek a szerencsétlen milliárdosnak (aki az országban élő milliárdodok sorában első helyről a másodikra csúszott vissza)igaza van.
Mielőtt cikket ír Földvári György (művész, író, nem-termelő ember) kérem hallgassa végig a videót, amire hivatkozik (vagy a link mutat rossz helyre?)
A sok itt hozzászóló ember pedig vegye a fáradságot, hogy nézze meg az eredeti hírt, mielőtt a kommentárra reagálna, ami szerintem erős ferdítése az eredeti hírnek!!!!
Béla (nem termelő, művész, tanár)
Kedves Béla, arról a beszédről nem tettek fel videót a YouTube-ra, ez egy másik, ami azt mutatja, hogy az a “szerencsétlen milliárdos”, ha meg kell szólalnia, ugyanazt adja elő, többféle, egymástól alig eltérő változatban. Elnézést, hogy ezt nem tettem százszázalékosan világossá. Az meg, hogy igaza van, lehet egy érzés, de tessék belegondolni, mi van a szavak mögött. Egy olyan társadalom kialakulásának lehetősége, amiről “A szép új világ”-ban olvashat, aki még olvas könyvet.
A cikk alatti linkben Demján Sándor nem említ művészeket, de ettől persze igaz lehet a cikk írója által a bevezető részben idézett tartalom – nem voltam ott Miskolcon, így nem tudom megítélni.
Másfelől pedig a művészet tud új értéket létrehozó, kétkezi termelő tevékenység lenni – én szívesen végeznék ‘művészeti munkát’ olyan keretek közt, ahogyan arra már volt példa a XX. században az USA-ban (Federal Art Project; a New Deal-mintát egyébként is feleleveníti a kormány), vagy itthon az előző rendszerben, vagy jelenleg állítólag Tunéziában (ott inkább egy informális, közhasznú munkavégzésről van szó) – vagy más egyéb életszerű formában. Üdv
Szomorú, hogy sokan ma se tudják, nem csak a művész-jelölteknek van szükségük művészeti nevelésre, hanem minden embernek hasznos, akármilyen a munkája, abban segíti. Az idegrendszernek szüksége van rá. Művésznek születni kell, de művészeti nevelésben bárki részesülhet, nem kellenek extra képességek hozzá. Csak technokrata szemszögből tűnik haszontalannak, de aki kimarad belőle, az esetleg felnőttkorában költheti a tízezreket pszichológusra, antidepresszánsra, hormonpótlásra és kokainra.
1995-2006, 11. évf. #038
hazád
Ne etessük tovább az artistát!
Bede Márton – Könyves Kálmán alatt senki nem akart vezérigazgató lenni. Mátyás udvarában nem vágytak filmproduceri karrierre. Ma egyetlen pályakezdő sincs Budapesten, aki főispáni posztra pályázna. Magyarországon egyetlen szakma tudott évszázadokon át folyamatosan újabb és újabb jelentkezőket magához vonzani: a művész. Nem is csoda: azt csinálsz, amit akarsz, sőt, ha nincs kedved semmihez, évekig csak kocsmázol, az állam meg dobálja utánad a milliókat.
Ismerek egy csomó magyar művészt, és komolyan mondom, senkinek sem ajánlom, hogy a közelükbe kerüljön. Már zseniális bensőjük megismerése előtt sokkot lehet kapni, olyan ápolatlan mindegyik. A magyar művészek valahogy kötelességüknek érzik, hogy úgy nézzenek ki, mint a disznók. Az átlagos magyar írónak zsíros a haja, undorító barna ruhákban jár, és a lakásába az ÁNTSZ is csak védőfelszerelésben merne belépni. Az ilyesmi nyugaton már rég ciki. Nem is Tom Wolfe-ot említeném, aki direkt sportot űz az eleganciából, hanem mondjuk Gabriel García Márquezt, aki egy karibi urasághoz méltóan leginkább könnyű, világos öltönyben mutatkozik, még a Nobel-díját is így vette át. Vagy vegyük például a filmrendezőket. Fellinit mintha skatulyából húzták volna ki, még egy olyan perverz állat, mint John Waters is órákat tölt a tükör előtt, amíg finom bajsza tökéletesre nem sikeredik. Nekünk meg mink van? Az a csúnya, kövér, lerobbant, szemüveges Grunwalsky Ferenc, amint egy harmincöt éves kardigánban pöffeszkedve valami kuratóriumban éppen szétlopja az állami vagyont, és továbbpasszolja a szintén büdös leheletű haverjainak. Pedig legalább lopkodáshoz illene rendesen felöltözni.
Tényleg senkinek nem ajánlom, hogy korpa közé keveredjen, úgyhogy inkább magamtól elárulom, hogy mi például a magyar művész ünnepnapja. A magyar művész annak a napnak az estéjén rúg be a legjobban, amikor a csókosaiból álló akármilyen állami zsűri megdobja valami szép ösztöndíjjal. A magyar művész a szakmai sikert az állami apanázs millióiban méri, ami most így leírva nem is tűnik olyan rossz megoldásnak, ha már a műveinek nincsenek fogyasztói, legalább valamivel tudja számszerűsíteni a produkcióját. Egy baj van csak: állami pénznek művésznél nincs helye. Soha. Nincsenek kivételek. Soha. Soha. Ne is írjon senki olvasói levelet, mert az összes elképzelhető szcenáriót végiggondoltam, és tényleg SOHA.
Két érvet szokás felhozni, hogy miért is kellene mégis lélegeztetőgépek, árvaházak és hadirokkant-menhelyek helyett csepűrágóknak meg kintornásoknak átutalni az adónkat. Egyrészt, hogy a biztos anyagi háttérnek köszönhetően ezek a semmirekellők nyugodtan tudjanak alkotni, másrészt meg hogy vannak olyan műalkotások, amely sokba kerülnek, hiszen verset írni olcsó, a Reichstagot vagy néhány kisebb amerikai szigetet lepellel beborítani viszont kurva drága. Az össztársadalmi érdekkel, ami a műalkotásokhoz fűződik végkép ne jöjjön nekem senki, mert akkor én szeretném a rám eső magyar táncművészet-részt átváltani nyolc kiló bélszínre.
Az első érvet hajlandó vagyok elfogadni akár most azonnal is, egyetlen egy apró kérésem teljesítése esetén. Legyen olyan szíves valaki, és egy számológép segítségével bizonyítsa be nekem, hogy az Altamirától a grime-ig húzódó művészettörténeti évezredek során bármiféle korreláció mutatható ki az alkotó biztos anyagi háttere és stresszmentes életvitele, valamint az általa előállított műalkotások színvonala közt. Aki pénzt ad egy művésznek, az megfosztja szegényt attól, hogy átélje József Attila, Vincent Van Gogh vagy Robert Johnson nyomorúságát! Én nem akarok mindenfelé telezabált szobrászokat meg BMW-vel közlekedő drámaírókat látni. Pláne nem, ha műveik saját magukon kívül senkinek nem okoztak még egy iciri-piciri zsebkatarzist sem, de erről később.
Az is jó szöveg, hogy bizonyos műalkotások egyszerűen nem tudnának elkészülni állami apanázs nélkül, boncoljuk is széjjel most. EZ HÜLYESÉG. Szétboncolva. A Reichstagot minimális pénzből is be lehet csomagolni. Jó sok ideig kell majd lepedőket összevarrni, a gaz korrupt német hatóságok is csak lassan fogják kiadni az engedélyeket kenőpénz nélkül, meg az is lehet, hogy valamelyik haverunk meghal, miközben biztosítókötél nélkül végez ipari alpinizmust Berlin közepén. Magyarul áldozatokat kell majd hozni. Megértem, hogy ez szörnyen hangzik egy évtizedek óta állami ösztöndíjakból élő magyar művésznek, de hát ez van, srácok. Ebben a kurva kapitalizmusban mindannyian áldozatokat hozunk, aki nem elégszik meg a Trabanttal vagy Hajdúszoboszlóval, az minden nap robotol, hogy az összekuporgatott vagyonkájából Mercedest vegyen, vagy befizessen a Neckermannál egy hét Maldív-szigetekre. Aki nem haveri segítséggel szeretné beborítani a Reichstagot, hanem speckó toronydarukkal, az legyen szíves, és keresse meg rá a pénzt. Vagy írjon olyan könyvet, amit megvesznek tízmillió-ötszázezren, aztán a következő legépeléséhez már vehet magának iBookot. Nem, egyáltalán nem akarok egyetlen magyar írót vagy bábjátékost művészete prostituálására kényszeríteni, mindenkinek szent joga az asztalfióknak meg húsz ismerősnek alkotni, a társadalom csak egy dolgot vár el jogosan ezért cserébe: tessék szépen kimozdulni a műteremből, és elmenni dolgozni. Igen, úgy értem, hogy “munkát”. Nincs mitől félni, nem halt még bele senki, ráadásul tök nagy a választék, bárki lehet bolti eladó, mezőgazdasági idénymunkás vagy felsővezető egy biztosítócégnél.
Ez az idegenkedés a becsületes munkától a művészeknél egyébként is új keletű dolog. Leonardo csak azután rajzolgathatott a saját kedvére, miután naphosszat hadigépeket meg lovasszobrot tervezett a mecénásának, Ludovico Sforzának, Bessenyei György pedig gyakorlatilag őrző-védő feladatokat látott el Mária Terézia mellett, és csak szabad óráiban hódolhatott írói passziójának. Még a full hernyós Csáth Géza is képes volt orvosként praktizálni, nem pedig Ferenc Józsefnél pályázott havi apanázsra. Ezer példa van még a biztosítási ügynök Kafkától a bróker Gauguinig. Ha Mozart csodagyerekként nem szokik hozzá az ingyenéléshez, és kitanul valami normális szakmát, biztosan őt sem a szegények temetőjében kaparják el jelöletlen sírba. Ha ők tudtak a dayjobjuk mellett maradandót alkotni, egészen biztos, hogy mondjuk egy CBA pénztárosi meló mellett is lehetne próbálni és játszani a Katona József Színházban. A legfurcsább ebben tulajdonképpen az, hogy mintha ezeket a művészeket nem tanította volna meg kiskorukban a mamájuk arra, hogy a legfinomabb mindig a saját magunk által dagasztott és megsütött kenyér. Egészen biztos, hogy van egy rakás olyan magyar festő, aki még soha nem próbálta ki, milyen érzés a saját keresetből vásárolt vászonra festeni, és mindig csak az állam által kiutalt, a kortárs festészetből igen keveset profitáló váltókezelők által befizetett adóból finanszírozott ecsetekkel dolgozik.
Mindannyian elnézőbbek lehetnénk ezzel a sok, a közjót dézsmáló Homérosszal, Euripidésszel és Pheidiásszal, ha naponta esnénk egyik katarzisból a másikba a műveik élvezete közben. Nekem a nemzeti ünnepeken rendszeresen zuhogó díjesők környékén mindig nagyon kedves szórakozásom átböngészni a kitüntetettek listáját. Egy kis ideig kényelmetlenül szoktam magam érezni, hogy még az életmű-díjasoknak sem ismerem a töredékét, aztán megnyugszom, hogy más sem. Ez a beteges díjazási kényszer az elcseszett művészeti felsőoktatásunk terméke. Közpénzből kinevelünk színészeket, rendezőket és textilfestőket, akik aztán hivatásos művészként egész életükön át elvárják az állami apanázst, a végén meg mi érezzük magunkat szarul, biztos nagyon nagy művészek, ha már hatvan éve textilfestenek, adjunk nekik gyorsan valami díjat. Persze, az állam eltart például postásokat is, de azok legalább számonkérhetőek, és ha elherdálják mindannyiunk pénzét, bizony büntetést kapnak. Elég a kivételezésből, és tessék szépen börtönbe csukni azokat az írókat, akik mondjuk felnyalnak valami ösztöndíjat, aztán olyan vígjátékot írnak, amin nem nevet a közönség kétharmados többsége. (Mellesleg hasonlóan kellene bánni a sajtóval is. Kap közpénzt az Élet és Irodalom? Igen. Olvashatatlan a cikkek túlnyomó többsége? Igen. Szabadlábon van Kovács Zoltán főszerkesztő? Igen. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez így nem mehet tovább.)
Az meg aztán tényleg felfoghatatlan, hogy miért értetlenkedik bárki is azon, hogy a mai fiatalok miért nem olvasnak, miért nem járnak kiállításokra, színházba meg magyar filmekre, miért bámulják inkább az MTV-t és dübörögtetik a négerzenét. Odáig egyetértünk, hogy részben azért, mert műveletlen bunkók, de ez a kevésbé fontos rész. Az a helyzet, hogy harminc alatt még megvan az emberekben az a különleges képesség, amellyel kilométerekről ki tudják szagolni, ha át akarják őket vágni. Így hát hajlamosak inkább egy százkilós, szétkokainozott, hadaró amerikai fekának hinni, aki ráadásul a videóklipjében a lengén öltözött, kihívóan viselkedő nők seggvájatát használja hitelkártya-leolvasónak, mint valami az OM által kinevelt és az NKÖM által eltartott ingyenélőnek.
A popzene elképesztő sikertörténete éppen annak köszönhető, hogy mára ez maradt az egyetlen művészeti ág, amelyet nem sikerült az államnak teljes mértékben intézményesítenie. A rapperek, punkrockerek, housedídzsék, sőt, még a Kozmix együttes sem jártak soha Állami Könnyűzenei Főiskolára, nem pályázhatnak évente a Radics-program keretében zsíros ösztöndíjakra, és a kutya nem tünteti ki őket október 23-án (Ákost meg Prieger Zsoltot igen, de most beszéljünk csak a minimális szakmai mércét megütőkről). Az Illés meg a Tankcsapda sikere egyformán annak köszönhető, amiről egy bekezdéssel feljebb volt szó: akinek még megmaradt a józan esze, az inkább a nem-állami művészekre figyel oda.
Ha az állami támogatás egyik pillanatról a másikra megszűnne, és a magyar művészek kénytelenek lennének leendő könyvük vagy filmjük finanszírozásának érdekében minden nap úgy harcolni, mint a társadalom többi tagja, na, akkor egyik pillanatról a másikra tömegek lennének rájuk kíváncsiak. A mama kedvenceit soha nem szereti senki.
Sajnos még mindig nem veszi észre az ország lakossága, hogy milyen sorsot szántak neki.Tök mindegy, hogy milyen párt zászlaja alatt, de ugyanazt a tervet hatja végre a politika és a zsírgazdag elit. A magyar nemzetből háztartási alkalmazottak lesznek, kiszolgálói egy ma még nem ismert, de betelepítés alatt álló idegen nemzet(ek)nek. A cseléd munkához nincs szükség iskolai végzettségre, egyetemre, diplomára,színházakra, kultúrára. Sőt, a cselédnek nem jár orvosi ellátás sem. A cselédeknek elég a pálinka törvény, meg a szalonna kultúra felébresztése.Ez kell a magyarnak! Nem kellenek magyar értelmiségiek. Soha nem is kellettek. A buta magyar imidzs kell a világnak meg a gyarmatosítóknak is. És ha ezt véghezviszik igazuk is lesz. A buta magyar azt kapja amit hagyott, hogy véghez vigyenek rajta. Az okos magyarok meg már régen külföldön vannak….
Ha megvizsgáljuk az alapszót: művész, a mű valami fontosat hoz létre, de vészt is hordoz magába, ha jelez, ha kritikát hordoz…talán ez lehet a motiváció,
a tőkések nem tudom miért másként gondolkoznak mint én,
aki költő vagyok, igaz pénzt azt nem sokat költök…
Egyre nagyobb összegeken cserélnek gazdát aukciókon régi és kortárs művészeti alkotások. Ezek adót is fizetnek! Most akkor ez termelés vagy nem?! És mi van a két agyfélteke egyenlő fejlesztésével?!